Felejteni akarlak, örökre!
Akkor ott, olyan könnyű volt kimondani, hogy vége, elég volt, nem bírom tovább, nem akarok szenvedni. Felálltam a padlóról, és emelt fővel távoztam. Kitépett szívvel, patakokban folyó könnyzuhataggal rohantam haza. Majd, mintha mi sem történt volna egyszer csak jobban lettem…vagyis azt hittem…azt akartam hinni…de nem lettem…
Eljött az a pont, hogy be kellett látnom, magamnak is hazudtam. Saját magammal álltam harcban, hogy ne kelljen beismernem hibát követtem el. Hibát, hogy elfojtottam, elnyomtam a fájdalmat, azt gondolva, ezzel majd minden jobb lesz. A fenéket… Sokkal rosszabb lett. Fáj kimondani, de még bennem élsz…A neved hallatán is összeszorul a gyomrom, a szívem a torkomban dobog, nehéz lesz a légzésem, repdesek egy pillanatig, aztán érzem, hogy kezd kicsordulni a könny a szememből. És nem a boldogság miatt. Bár csak, amiatt sírnék…de sajnos nem. A fájdalomtól, hogy nem vagy velem, változik át a szemem, csillogó szempárból, vörösen izzó vulkánra. A gondolataim pedig napról napra egyre zavarosabbak.
Ez az érzés már nem boldogsággal tölt el, hanem teherként nehezedik rám. Olyan nehéz, hogy úgy érzem, megint a padlóra fogok kerülni. Amilyen összeszedett, határozott, voltam, tudtam mit akarok, mostanra úgy érzem magam, mint egy időzített bomba, ami bármelyik pillanatban felrobbanhat…és megint ki ennek az okozója?Természetesen te…
Mert megint ott tartok, hogy mindenhol téged látlak, mindenhol a te illatodat érzem, minden zenében téged hallak, és minden éjjel veled álmodom…Ez így nem mehet tovább. Ez így nagyon nem normális. Mostanra már minden olyan szép, és jó kezdett lenni az életemben. Erre te visszamásztál a gondolataimba, ahol leültél, és azóta nem vagy hajlandó felállni, bárhogyan is szeretnélek kidobni.
Megint erőtlennek, és gyengének érzem magam. Az élethez való pozitív hozzáállásom, és életvidámságom egy szempillantás alatt megszűnt. Tehetetlennek, és semminek érzem magam. Utálom magamat, hogy megint a fejemben, a gondolataimban vagy. Szégyen bevallanom, de elbuktam magam előtt. Elgyengültem, megbénultam, és ez teljesen tönkretesz…
Össze kell szednem magam. Törölnöm kell a memóriámban azt a részt, amiben te szerepelsz. Nem akarok rád gondolni. Nem akarom, hogy bármilyen emlékem is legyen rólad, se rossz, se jó. Nem akarlak magam előtt látni, ahogy mosolyogtál rám. Nem akarom, hogy bizonyos tárgyakról te jussál az eszembe. Végig akarok hallgatni egy zenét úgy, hogy nem rád emlékeztet. Ki akarlak törölni az életemből, mintha csak egy rossz álom lettél volna…
Nem tudom mikor lesz ennek vége…de amit tudok, hogy felejteni akarlak. ÖRÖKRE!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez