Férfiszempont: Introvertáltnak lenni nem szörnyűség
Nem felejtem soha, úgy a 8. életévemet taposhattam, és mint gyerekkorom szinte minden nyarán, így azon a bizonyos nyáron is ellátogattunk Szüleimmel és Kisöcsémmel 1-2 hétre Egerbe, a Nagynénémékhez.
Imádtam ott lenni, mindig feltöltöttek azok a nyaralások, de volt egy délután, aminek az emléke örökre beleégett az emléktáramba. A Szüleim, Nagynénémék, és a környékből még pár család összegyűlt, amolyan házibuli jelleggel. Tudod, mint a családi filmekben. A felnőttek és a gyerekek külön „tombolhattak” kedvükre. Visszaemlékezve, jól szervezett, jó hangulatú társaság volt. Jómagam félrevonultam, nem éreztem a buli hangulatát, egyedül akartam lenni, senkit nem akartam a társaságomban tudni.
Sem beszélgetni, sem játszani nem akartam, egyszerűen semmihez nem volt kedvem, csak ültem a sarokban, mint egy jó nagy adag guanó a barlang falára tapadva. Többszöri, minden eszközt bevető vallatás hatására sem volt egyetlen értelmes magyarázatom arra, hogy pontosan mi is volt a problémám. Persze egy idő után megkönyörültek rajtam így végre hazavittek. Nem emlékszem, hogy mi módon tették mindezt, az érzések viszont megmaradtak bennem. Éreztem szüleim csalódottságát, éreztem a meg nem értést a többi ember részéről, éreztem lenézést és talán gúnyosságot is. Pontosan tudtam, hogy valami nagyon nincs rendben nálam, így aztán rendesen magamba fordultam. Szerencsére a buli csak számomra ért véget azon a késői délutánon.
Természetesen több tucat hasonló jellegű sztori eszembe juthatna még a múltból, de a fent említett volt az első, így számomra a legemlékezetesebb is egyben. Évekbe telt, míg elfogadtam, másképpen élem meg az életet, mint az átlag, másképpen töltődöm (lentebb megérted mire gondolok pontosan). Eltelt újabb jó pár év, mire nevesítve olvashattam erről a bizonyos jelenségről. A jelenségről, amiről azt hittem betegség és sokszor éreztem, hogy mélybe zuhanok általa. Mit is gondolhattam volna? Az emberek többsége értetlenül állt a milyenségemmel szemben, kinézett, megpecsételt. Antiszociális, depressziós, félénk, magának való jelzőkkel illettek/illethettek. Jóval az elfogadás után történt egy napon, hogy az internet varázsának köszönhetően olvastam egy cikket, ami által magam is elkeresztelhettem azt a személyiségtípust, ami bennem jobban dominál. Csak olvastam és rögtön megvilágosodtam, gyerekek: Én INTROVERTÁLT személyiség vagyok. Introvertált, ami a népesség 1/3-ára jellemző.
Mint minden, ami csak létezik a világban, viszonyítás kérdése. Ha van sötétség, akkor létezik világosság is, tehát az introvertált személyiségtípusnak is megvan a reciproka, ami az extrovertált nevet kapta. Még a felfedezésem előtt megtapasztalhattam, hogy milyen extrovertáltnak lenni, ugyanis volt időszak, mikor a személyiségem inkább az extrovertált típus felé billent. Így megy ez, a Nap is nyáron korábban ébred, míg télen alig látni valamit belőle, de az alaptermészet, az alaptermészet. Az introvertált személyiségjegy egyre ismertebb, bár még mindig sokak számára idegen, és pontosan ezért éreztem késztetést arra, hogy írjak róla. Írjak róla Nektek, akik szintén introvertáltak vagytok, csak éppen nem tudtok róla, vagy éppen tudtok róla, csak jó olvasni saját magatok személyiségtípusáról, no és nem utolsó sorban Nektek is szól nagy többség, hogy kicsit megértessem Veletek a milyenségünket.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez