Férfiszempont: Miért adtam fel a párkeresést?
Most, hogy „jubilálok”, azaz 2 éve élek egyedül, gondoltam mérleget vonok. Előtte 20 év alatt volt egy 14 és 6 éves kapcsolatom, azaz kettő, most meg szinte az inverze, azaz nagyságrendileg 20 kapcsolat 2év alatt.
Persze ez valóságban sokkal több volt, de az ilyen elcsattant egy csók, de nem lett folytatás típusúakat nem számolom. Meg aztán számolgatni a kapcsolatokat már eleve egy ostobaság, kb annyira, mint számolni a kalóriákat, miközben zsírbölények vagy inkább az új felkapott jelzővel élve, vágódisznók vagyunk. Na de visszakanyarodok posztom címéhez, miért is adtam fel a párkeresést.
Rossz időben, rossz helyen
A legtöbb ígéretes randiknak, valahogy mindig ez volt az üzenete, illünk egymáshoz, csak rossz időben és rossz helyen találkoztunk, de mit is jelent ez a gyakorlatban? Többnyire azok a hölgyek, akikkel találkoztam, még nem voltak túl az előző kapcsolatukon/csalódáson, sőt sokuk még be sem zárta igazán a régi ajtót, de már nyitogatta az újakat. Persze megértem én, fő a biztonság, főleg ha még gyerkőcök is vannak, de vajon ez a helyes út számukra? Benne maradni egy már menthetetlen kapcsolatban és reménykedni benne, hogy az új férfi tökre megértő lesz és boldogan fogja majd felajánlani szolgálatait? Miután megpróbáltam egy pár ilyen hölggyel párkapcsolatot kiépíteni, viszonylag gyorsan rájöttem, hogy ez számomra egy zsákutca. Elsősorban azért, mert viszonylag szűk az az időintervallum, amikor beszélgethetünk, este rohannia kell haza, állandóan az óráját és telefonját nézi, gyakorlatilag egy baromi nagy stressz az egész, több a rossz benne, mint a jó. A lelkiismereti pöcegödör effektusról még nincs is kedvem analitikát írni, hiszen állandóan az járt eszemben, hogy mi lenne, ha én lennék azon az oldalon és velem csinálná ezt egy hölgy. Aztán itt vannak a múltjukat siratók, akik megpróbálnak felejteni, de még nem állnak készen egy új kapcsolatra, de valamelyik menő magazinban azt olvasták, hogy kutyaharapást szőrével és a legjobb stratégia, ha gyorsan új kapcsolatba kezdenek, az új majd feledteti a régit. Ez a világ legnagyobb tévedése, ha még nem zártad le a múltat, ne kezdj bele egy újba, mert ezzel a férfit is könnyen kicsinálhatod lelkileg, ha elkezd kötődni, kialakulnak nála az érzelmek, majd egyszer csak előállsz a farbával, hogy bocsika de mégsem állok készen egy új kapcsolatra. Ez nem korrekt, ezt többnyire nem gondolják végig ezek a hölgyek.
Az idő segít, a hosszabb idő rombol
Valahol meg kellene találni azt az ideális időszakot, amikor stabilizálódott a lelkivilágunk, már nem siratjuk a múltat és már készen állunk egy új kapcsolatra. Az idő mindenféleképpen segít ebben, de ha átesünk a ló túloldalára, akkor viszont megnehezíti a dolgunkat. Amikor olyan hölgyekkel találkoztam, akik már régóta egyedül élnek, többnyire bizalmatlansággal, mindenféle szeretetet pótló dolgokkal találkoztam, így kiskutyákkal az ágyban, szabadidő 100%-át sport eltöltésével, furcsa és időigényes hobbikkal, szóval csupa olyan dologgal, mely leköti a figyelmet, de hol marad itt egy kis hely nekem? Elvárás volt a teljes asszimiláció az Ö életükhöz, gyakorlatilag egy megértő szolgát kerestek, nem egy érző lényt. Nagyon fontos, hogy akinek nem inge, ne vegye ezeket magára, de a netes társkeresőkön valamiért én csak ilyen típusokkal találkoztam. Biztosan nagyon sok kedves és jólelkű hölgy van, de valamiért úgy látszik, ők elkerülnek engem, vagy a társkeresők algoritmusai úgy vannak ki tudja miért programozva, hogy a kopasz borostás pasihoz, a lánctalpas boszorkányokat és a fent leírt hölgyeket párosítják. Tehát azt gondolom, hogy az idő múlásával a helyzet csak romlik párkapcsolati szempontból, kialakulnak a nem racionális elvárások, majd egyszer csak megjelennek az előítéletek is. Sok barátom azt mondja, hogy minek ismerkedem a netes társkeresőkön, az bolondok gyűjtőhelye, meg a rommá sérült nőké. Ezzel én természetesen nem értek egyet, de mivel az én mikrokörnyezetemben nincsenek szabad hölgyek, így milyen lehetőségeim vannak még? Állandóan járjak olyan pólókban, amire az van írva, hogy „szingli férfi vagyok”, vagy álljak meg egy buszmegálló előtt, száljak ki a kocsimból és kérdezzem végig a hölgyeket, hogy volna e kedvük megismerkedni velem, amennyiben egyedülállóak? Hagyjuk már ezeket, nem mindenki éli úgy az életét, hogy könnyen lehetséges számára az ismerkedés, nincs már olyan, hogy hagyományos társkeresés, ez már nem létezik a csak a múltban élő emberek hiszik még mindig ezt.
Vége, nincs tovább, feladtam
A saját kis statisztikáim azt mondatják velem, hogy a párkapcsolatok kiépítésére fektetett idő, pénz, lelki és egyéb erőforrások sajnos a kukába kerültek. Nyilván tapasztalatnak jók voltak, de ezen felül semmi másra nem. Azt is mérlegeltem, hogy én is sokat hibáztam, hiszen nagyon akartam 20 évnyi kapcsolat után egy újat, de nem vettem figyelembe, hogy a világ megváltozott, ma már mások a prioritások, az elvárások pedig olyan szintet ütöttek meg a hölgyek részéről (nyilván fordítva is így van, csak én nem ismerkedem férfiakkal), hogy nem biztos, hogy én ennek képes leszek majd megfelelni. Úgy döntöttem, hogy másra fókuszálok, itt a nyár, jókat motorozom majd, kabriózók, újrakezdem a sportolást, jól fogom magam érezni, elég volt ez a kétévnyi szenvedés a randik és programok szervezésével. Szépen tudatosan kiölöm magamból az udvarias és kedves férfit, hiszen ma úgy is csak arra van igény, hogy lábtörlőnek használják a hölgyek jelentős részét, most ezekre a sportos menő alfahímekre van igény. Csinálunk az apucitestből egy izmos beachbody-t egy pár év alatt, 50 évesen megtanulok majd alkalmazkodni a kor által támasztott igényekhez. Persze a lényeg nem ez, hanem az egészség. Ma már a testi egészség és a lelki stabilitás a legfontosabb számomra, az ehhez vezető úthoz nincs szükségem arra, amit az elmúlt két évben csináltam. Nem vagyok megkeseredve, csak egyszerűen felismertem azt, hogy változtatnom kell és ebben nincs helye a párkeresésnek, ezért adtam ezt fel. Nyitva hagytam résnyire az ajtómat, ha véletlenül bekopogtatna rajta valaki, de én már nem kopogtatok, nem nyitogatok, mert már elkopott az ujjamon a bőr, az elmúlt két évben. Most jut eszembe, hogy vettem egy aloe vera-s bőrregenerálódásra való, zselészerű zöld trutyis krémet, kicsit savanykásan büdös szaga van, de amúgy égész jó, lehet a következő cikkemben írok majd a férfi kozmetikumokról valamit, bár lehet, hogy senki sem olvasná el, na ezt még jól át kell gondolnom…
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez