Férfiszempont: Szeretetet koldulni
Az emberiség végre eljutott arra a pontra, hogy egyre többet foglalkozik az önszeretet témakörével. Egyesek úgy vélhetik, talán túl sokat is foglalkozunk vele. Nem gondolom, hogy az önszeretettel kapcsolatos bármilyen gondolatok valaha is klisé minősítést érdemelnének, hiszen a fontossága megkérdőjelezhetetlen. Az önszeretet a legmélyebb alapot képzi, hiszen a tiszta forrást jelenti egy ember életében, mely később folyammá duzzadva áramlik sebesen, s megállíthatatlanul hosszú éveken át.
Az önszeretet hiányának kialakulása természetesen gyermekkorban gyökeredzik. Mondanom sem kell, egy kisgyerek roppant gyorsan tanul és vesz fel mintákat, melyeket szorosan magára erősítve hordoz eldobhatatlannak hitt páncélként élete során. Bármi, amit egy ember életében először tapasztal, alaposan beleég a tudatába, majd idővel a tudatalattiban raktározódik, mely a későbbiek folyamán reflexszerű cselekedet formájában tör elő újra és újra.
A szeretethiány általános jelenség napjainkban. Hogyan született? Van úgy, hogy egy gyermek nem kap elég törődést, nem kap elegendő figyelmet, ne adj Isten, bántalmazásban részesül, mely túl mély sebeket ejt rajta. Egy gyermek szeretet iránti vágya megkérdőjelezhetetlen, sőt emberi mivoltából adódóan mélyen kódolva létezik, csak éppen azt nem képes megérteni, miért nem kap belőle számára elegendőt. Ily módon alakul ki egy szűnni nem akaró megfelelési kényszer, melynek címe: szeretet koldulni mindenáron.
Aztán ott van a túlszeretés esete, melynek léte aggódást vált ki egy szülőben, ennek okán pedig egy gyermek soha nem kap elég teret kibontakozni, hogy aztán megmutathassa saját igazi lényét. Így tapasztalások és sikerélmények helyett, sikertelenség érzése veszi át a hatalmat egy gyermek lelkében, melytől örökösen értéktelennek érezi magát. A túlszeretés akkora elnyomásként kulminál, hogy a szeretet érzése, szeretethiányként pottyan le, annak a bizonyos lónak a másik oldalán.
A gyökér-ok adott (...) szeretethiány. Merészen minimum kettő évtizedet ugrok az időben, de nyugodt szívvel írhatnék három, vagy akár négy évtizedet is, sőt akár ennél többet is. A kérdés az, milyen minőségben teljesedhet ki egy szeretethiányos ember élete párkapcsolat idején? Ugye emlékszel még, néhány sorral fentebb írtam már, a mintákat magunkkal hordozzuk a tudatalattinkban?
Nos, amennyiben egy gyermek nem kap számára elegendő szeretetet pusztán alanyi jogon, hiszen az járna neki, hamarosan úgy éli a napjait, hogy a szeretetért kőkeményen dolgoznia kell. Így cseperedik egy gyermek törvényszerűen szeretethiányos felnőtté, akiben ugyanaz a program fut, mint gyerekkora óta mindvégig. Ugyanúgy fog cselekedni, mint akkor rég, hiszen a tudatalattiban rejtőző minta reflexszerűen lép működésbe és számára a természetes jelenség az, ha a másik fél kegyeiért, a másik fél szeretetéért, sőt szerelméért is keményen kell küzdenie. Egy önmagát értéktelennek ítélt felnőtt, aki nem szereti saját magát, soha nem tudja elfogadni olyan ember közeledését, aki feltétel nélkül szerethetné Őt, és egyben megbecsülhetné Őt, hiszen számára ez az érzés nem csak idegen, de ugyanakkor teljes képtelenségnek tűnik.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez