Férfiszempont: Megosztottam az ágyam, de az érzéseim soha
Sajnos mindannyiunk életében vannak hullámvölgyek, amiket nehezen vészelünk át, ilyen a szakítás is, ha pont rosszkor ér minket, és nem tudjuk helyén kezelni a körülöttünk lévő dolgokat. Nem szabad hagyni, hogy valaki a mindenünket jelentse nekünk, mert ha elveszíted, nem marad semmid, és ott maradsz magadra céltalanul, üresen. Ennek következtében jönnek a rossz döntések, és a ragaszkodó, üres kapcsolatok.
Amikor minden energiánkat és időnket egy kapcsolatba fektetjük, a családunkat, barátainkat, munkánkat és hobbinkat háttérbe helyezzük, majd amikor ezt a kapcsolatot elveszítjük, hajlamosak vagyunk pánikolni, hogy egyedül maradunk. Az ember ilyenkor hajlamos elveszíteni a józan eszét, és az ítélőképességét. Betegesen ragaszkodunk bárkihez, aki a közelünkben van, és egy darabka szeretetet és érdeklődést mutat irántunk.
A szokásos, átgondolt lépések és ismerkedési szakaszokat felgyorsítva ugrunk bele minden emberi kapcsolatba, ami egy kicsit is azt az érzést sugallja felénk, hogy ez az új ember valamit vissza fog adni abból, ami hiányzik nekünk. Egy olyan viszonyba kezdünk bele, aminek a végkimenetéről fogalmunk sincs, hiszen magunkról se tudjuk mit várunk a másiktól, vagy mit tudunk adni, főleg egy olyan személynek, akit nem is ismerünk, hiszen csak egy minimális szimpátiát mutat, és máris felépítünk egy boldog képet magunkban, amibe kapaszkodni tudunk, és a megváltásban reménykedünk. És már itt is vagyunk, kapcsolatban valakivel, akinek még a születésnapját is csak az adatlapjáról puskázva mondjuk vissza, akinek nem ismerjük a barátait, a családját, az érdeklődési körét sem, de azt már tudjuk, mit és hogyan szeret az ágyban. Minél jobban szorítva és büszkének mutatva a világnak mondjuk mindenkinek hogy ő a mindenünk, a boldogságunk, a tulajdonunk, pedig csak két idegen vagyunk, akik nem csak egymást, de magukat is átverik. Nem hagyunk időt a kibontakozásnak, a másik fél megismerésének, a közös élményeknek, de már túl vagyunk az első nagy veszekedésen.
Miért is ne lennénk túl, hiszen még csak egy problémánkat se tudtunk leülni, megbeszélni, mert nem akarjuk gyengének és sebezhetőnek mutatni magunkat. Egy boldog kapcsolatban élni egy idegennel, akinek még reggel felkelve is a jó oldalunkat akarjuk mutatni, mert félünk megnyílni. Félünk kimondani, hogy aggaszt az új munkahelyünk, a problémák a családunkban, vagy segítséget kérni bármilyen téren. Lassan elhidegülünk egymástól, és újra elkap az érzés, hogy egyedül vagyok, egyedül vagyok egy kapcsolatban, valaki mellett. Újra keresni kell valakit, aki el tudja hitetni, hogy ő lesz az, aki ebből kirángat, és boldoggá tesz újra. Egy rossz indokkal véget is vetünk ennek a kapcsolatnak, minél keményebbnek és érzéketlenebbnek mutatva magunkat, hiszen még mindig fenn kell tartani a látszatot, hogy az ember erős és boldog. Pontosan a következő személyig, akiben látok egy kis lehetőséget, akivel újra megosztom az ágyamat, de az érzéseimet nem.
Nem tudom mennyi időre és üres kapcsolatra van szüksége az embernek, hogy rájöjjön, hogy a magány nem mindig jelenti azt, hogy egyedül vagyunk, csak nyitott szemmel kell járnunk, és észrevenni hány embernek vagyunk fontosak az életében, és a segítségükkel rendbe hozni a dolgainkat. Hiszen csak ha készen állunk minden téren a boldogságra, aminek értékeljük a szépségét és a szabadságát, csak akkor találhatjuk meg azt a lányt, aki nem csak a lábát, de a szívét is kitárja nekünk.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez