Függőségeink
Amikor bevásárlásnál nem néztél rám tudtam, hogy elmész. Tudtam, mert pontosan ugyanazokat a jeleket adtad, amiket egyszer már elkapott az adóvevőm, és nézd csak, hatalmas koppanás lett a vége. Tudtam, akkor is, amikor azt hazudtad, hogy minden rendben, amikor úgy öleltél át, hogy minden porcikád azt hazudta, hogy minden rendben.
És amikor rájöttem ezekre, megrettentem. Úgy voltam vele, hogy nem létezik, hogy telibe ugyanazt kapom, mint egy éve, hiszen azóta megtanultam a leckét. Aztán kiderült, hogy mégsem. A lecke valószínűleg nem az volt, hogy soha többé ne jöjjek össze olyannal, aki lavinaként zúdítja rám a rajongását, hanem az, hogy köszönöm, én anélkül is nagyon jól megvagyok. Hogy ez függőség, nem szerelem.
A függőd lettem, ilyen csontszárazon, lecsupaszítva. Úgy szívtam magamba minden mondatod, mintha stikában dohányoznék: tudtam, hogy egyszer úgyis lebukom, de ez csak még izgalmasabbá tette az egészet. Tic tacként dobtam be utána egy-egy önámító idézetet arról, hogy „erős és független nő vagyok”, de amikor a kezembe fújtam az elhasznált levegőt, még mindig éreztem a megbánás szagát. Az ujjaimra kövült, sárgára színezte őket, mint a féltékenység az arcomat, akárhányszor egy múltbeli nőről beszéltél.
Felesként húztam le a szavaidat, és újabb és újabb körért esdekeltem, egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy kialudtak a fények, és egyedül állok a táncparketten, hajnali hatkor és úgy korog a gyomrom a szeretetedért, mintha az csak egy Blahás gyros lenne.
Persze a gondolat átölelte a csípőmet, mint egy részeg pali, aki nem akarja felfogni, hogy nem érdekel, pedig a dübörgő zenén keresztül harsogom, hogy nincs szükségem rá. Aztán hirtelen megszédültem és körbe néztem. Ő a bárpultnak dőlt, gúnyos mosollyal a szája sarkában, és várta, hogy végre felfogjam. A zene elhalt, én pedig kettesben maradtam vele. A saját józan eszemmel.
„Hívhatok neked egy taxit, ami visszavisz önmagadhoz?”- kérdezte cinikusan, de én tudtam, hogy azért teszi ezt, hogy könnyebb legyen. Zavarodottan bólintottam, lassan, mint aki nem hiszi el, hogy ugyanabba a történetbe táncolt vissza. Hát legyen.
Nem egy felszabadult pillanat, amikor felfedezed, hogy függő lettél. Függsz attól, hogy milyen a hangulata, hogy hogy csókol meg, és megdicséri-e az illatod. De a leginkább attól, hogy elhitetted magaddal, hogy végre valaki úgy szeret, ahogy vagy. Aztán vége lesz.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez