Ha már nagyon fáj, kiszállsz belőle
Az emberek egy része - jómagam is ebbe a csoportba tartozom - sokszor képes a végtelenségig keseregni. "Nem akarnak a dolgok másképp alakulni, nem lehet ezt a helyzetet tovább bírni, fogalmunk sincs, hogy kellene másképp csinálni, talán nincs is megoldás" – vallják. Pedig mindig van.
Nem emlékszem már pontosan a rendezvényre, csak arra, hogy ki volt az illető - azóta, persze, jó barátok vagyunk - aki a legtermészetesebb, leglogikusabb módon reagálta le a nyavalygásomat. Nem hittem neki, azt gondoltam, ő épp nincs ilyen nehéz helyzetben, hát nem tudja beleélni magát az én nyomoromba. Túl racionális elme, nem működik nála az érzelemátvitel, így nem tudhatja, milyen reménytelen a helyzetem. Pedig igaza lett: tényleg könnyű és kezelhető volt!
- Tudod, ez olyan, mint a történetben a kutya, aki beleült a szögbe – kezdte. Megy reggel dolgozni a szomszéd, és látja, hallja, hogy a szomszéd kutyája benne ül egy hatalmas szögben, és rettenetően vonyít. Másnap reggel is ez a látvány fogadja: a kutya ül a szögben, és vonyít. Harmadnap megint erre a borzasztó dologra figyel fel, amikor dolgozni megy. így a következő nap, amikor találkozik a kutya gazdájával, megkérdi tőle: "Miért nem csinál valamit? Nem hallja, hogy az a szegény kutya mennyire szenved?" Az meg így felel: "Ha majd eléggé fáj neki, feláll a szögből, amin ül."
Mikor túl voltam azokon a helyzeteken, amelyektől olyan rettenetesen szenvedtem és vonyítottam, mint a kutya, visszatekintve nem is értettem, miért nem emeltem ki a hátsómat a szögből hamarabb. Miért gondoltam, hogy tűrni kell a helyzetet, mert egyszer csak történik valami, megváltoznak a feltételek, és hirtelen minden jóra fordul. Pedig sohasem lett így. Az élet ugyanis nem arról szól, hogy kibírunk eseményeket – állapítottam meg újra és újra, amikor változtattam végre a dolgokon, és jó irányt vettek az életemben az események. Az élet arról szól, hogy amikor nem mennek jól a dolgok változtatunk rajtuk, vagy legalább megpróbáljuk. S ha nem is sikerül rögtön, elsőre tökéletesen, legalább nem ülünk és várakozunk tehetetlenül, hanem cselekszünk, kézbe vesszük az irányítást. Mert az az idő, amit a szögben ücsörögve, vonítva töltünk kidobott idő. Nem jó semmire. Nem leszünk tőle okosabbak, kitartóbbak, bátrabbak, nem növeli az önbecsülésünket, az önbizalmunkat, csak elvesz tőlünk. Időt, energiát, lendületet és a hitet, hogy képesek vagyunk kézben tartani, irányítani a sorsunkat.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez