Hevesi Krisztina: A szerelem bölcsője
Hűtlenség gén nincs. Mi, emberek, nagyjából hasonló evolúciós örökséggel rendelkezünk a párkapcsolati kötődés képessége, és a partnerhez való ragaszkodás terén. Azonban, hogy milyenné is válunk valójában, az már több fejlődési lépcsőfok, s nagyrészt a családunkban szerzett tapasztalatok és impulzusok függvénye.
Gyakran hallom, hogy „persze, a pszichológusokat csak a gyerekkorom érdekli” – ennek bölcsessége egyébként a „Nem volt gyerekszobája!” mondásban is tetten érhető. Igen, a családi klíma, az onnan hozott muníció alakít minket nagymértékben azzá, amivé leszünk. Pozitív és negatív értelemben egyaránt: a szülőktől kapott genetikai „masszából” mit formál a közvetlen környezetünk.
Tipikus jelenet: jóképű, a lányok körében népszerű férfiak szegezik nekem a kérdést fölényes mosollyal, hogy „Miért van az, hogy nekem egy nő nem elég? Hajt a vérem. Nem tudok egy mellett megállapodni.” S ilyenkor egy pillanatra mindig megsajnálom azt a kisfiút, aki volt. Mit tanult egészen korai, gyermeki évei alatt? Ha szeretsz, sérülsz. Ha ragaszkodsz, ellöknek. Szabó T. Anna Elhagy című verse zseniálisan írja le a gyermek számára a világot jelentő anya kizárólagosságát, mindenhatóságát a baba szemében – egyben utalva arra is, miképp adjuk tovább érzelmi sérüléseinket. Csak pár sorát idézve:
„Elárul és elhagy. Kilök magából és elhagy. (…) Ő kell, mert nélküle élni halál, felemel, melegít, elhagy. (…) Ott a világ, lesz más, aki vár! Lesz majd benne, kit elhagyj.”
Az elhagyás persze nem feltétlenül fizikai értelemben értendő, lelki elérhetetlenséget is jelenthet. Ahogyan tragikus sorsú költőnk emlékezett vissza gyermekkorára a Mama című versben: „Csak ment és teregetett némán, nem szidott, nem is nézett énrám.” A pszichológia „elsődleges gondozónak” nevezi azt a személyt, aki a baba szükségleteit születése után ellátja, akihez a kötődése először kialakul. Az itt szerzett tapasztalatok, korai élmények aztán bevésődnek az idegrendszerbe: bízhatok-e a másikban, gondoskodik-e rólam, tud-e engem feltétel nélkül szeretni akkor, amikor cserében még csak egy boldog mosolyt adhatok? Ez a ragaszkodás és a hűség, a másik le nem cserélhetőségének letéteményese. Az itt szerzett sebek és sérülések a tudattalanban elraktározásra kerülnek, s egy belső parancsként kísérnek életünk során. A playboy nyughatatlansága mögött rengeteg, jellemzően az anyától elszenvedett érzelmi elhagyatás és visszautasítás áll. Nem mer bízni, tart az újra átélhető fájdalomtól: intimitástól való félelemként definiálja a pszichológia.
Az anyával való rossz kapcsolat tehát a leggyakoribb ok, ám a háttérben ennél bonyolultabb lélektani folyamatok is állhatnak. Így például egy, a gyermekét egyedül felnevelő, erkölcsi példakép anya, s a családját otthagyó, a „vérével nem bíró” apa – ahogy azt a gyermek otthon rendszerint hallja. Vágyakozik az apa iránt, emellett nem kap példát arra, hogy miképp is menedzselhető egy tartós párkapcsolat. Felnőve aztán ugyanúgy lehorgonyozni képtelenné válik, mint az édesapa, hisz az ő távoli képét interiorizálta, építette be magába, s tekintette példaképnek – még ha tudatos szinten el is kellett ítélnie, sőt, gyakran dühöt érzett iránta azért, mert elhagyta őket.
Fotó: Csányi István
Érzelmi sebeket aztán persze későbbi életkorban is szerezhetünk: egyik páciensem kamaszként rajongva szerette a barátnőjét, akiről, mint később kiderült, rendszeresen megcsalta. Ma soha nem csukja be a szemét csókolózásnál (ugye, az is egyfajta bizalom…), s minden barátnőjét folyamatosan csalja. Más férfi pácienseim úgy védekeztek az érzelmi sebekkel szemben, hogy amint szerelmesek lettek, és párkapcsolatba bonyolódtak, 1-3 hónap után nem volt erekciójuk (más lányra igen, de a barátnőjükre nem). Ez a psziché tudattalan működése – tudatos szinten pedig a férfi egyszerűen nem érti, hogy mi történik vele.
Az ember társas lény, kapcsolatra született: ez a szeretni, és szeretve lenni szükséglete. A szeretet képessége is tanulható: felnőttként azok válnak a leginkább adni tudóvá, akik korai, baba és kisgyermek éveikben a legtöbb szeretet kapták. Pszichoterápiával és jó élményekkel azonban a negatív berögzülések felülírhatóak, orvosolhatóak. Szükséges ez, mivel a szeretet megélése, és a valakihez való tartozás tudata nélkül kiég a lelkünk. Azok a bástyák, amiket a sérülésekkel szemben felvontunk magunk köré nem csak a negatív érzésektől, hanem a pozitívak megélésétől is távol tartanak minket. Márpedig fontos – hisz a világ legcsodálatosabb emóciója a szeretet és a szerelem!
Hevesi Krisztina /szexuálpszichológus/
Könyvei:
Hevesi Krisztina: SZEX. A pszichológusi dívány titkai
Hevesi Krisztina: SZEXTRÉM. Perverziók, szexfüggőség és ártalmatlan különcségeink
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez