Hogyan dolgozhatjuk fel tudatosan a veszteséget?
Azt mondják, a bánat színpadiasan jön, de én úgy érzem, inkább hullámokban. A bánat sok arcot ölthet magára, megjelenhet dühként, szomorúságként és félelemként is, de formájától függetlenül nehéz lehet rajta túl lépni. A fájdalom gyakran a veszteség után következő érzelem, ez lehet a szeretett személy elvesztése, kapcsolat / házasság, álom, karrier vagy akár életünk válsága. Nagy veszteség esetén általában a bánat változó intenzitásban és szintekben következik be.
Egy mélyebb nézőpontból, a bánat nem csak egy személy vagy dolog elvesztésére vonatkozik, hanem arról a részéről is, ami elveszett, az a részed, amely kapcsolatban volt és kapcsolódott ahhoz, ami már nincs jelen az életedben.
Gyakran a veszteséges folyamatok miatt elveszíted önmagad egy részét is, de ez az "elveszett" részed, nem tűnik el örökre. Valójában ez az elveszett részed az, ami az átalakuláshoz és a megújuláshoz elvezethet, ha élsz vele és engeded, aminek mennie, fogadod, ami jön.
Természetes, hogy ez nem megy ilyen egyszerűen, a gyász feldolgozásának is meg vannak a maga természetes lépcsőfokai, érzéketlenség lenne elvárni, magunktól, vagy bárkitől, hogy ezen gyorsan túl legyünk. De meg lehet csinálni, ez a lényeg. Nem kötelező benne ragadni a fájdalom állapotába és végleg lemondani önmagunkról, nem kell tovább ebben az állapotban lennünk, mint ameddig szükséges.
Nem kell megpróbálni megérteni, vagy azonnal feldolgozni, mintha mi sem történt volna, de gyakran a veszteség annak érdekében történik, hogy előkészítse az utat valami újra, nem feltétlenül mindig külső, hanem belső szinten.
Általában, amikor valami vagy valaki jelentős eltűnik az életedből, akkor egy természetes átalakulás következik, amely magával ragad mindent, ami már nem szolgál téged. Az életed és a célod egy teljesen új szintre emelkedhet. Ez a fájdalmas tapasztalat elvezet valahová és ez időben ki is fog derülni majd, hogy hová. Hátra nézve pedig megértjük majd az áldását is, miért volt jobb, hogy így történtek a dolgok. Az elme számára viszont, ebben a korai fázisban ez még kézzel foghatatlan vigasz.
Gondold végig, mit kaptál
Valóban ellentmondásos érzés lehet arra fókuszálni, hogy mivel lettél gazdagabb, mikor éppen egy elvesztés fájdalmától sír a lelked, mégis segítség lehet a tovább lépésben. Valaminek az elmúlása nem feltétlenül veszteség, mert nem jelenti azt, hogy nem hagyott bennünk olyan tapasztalatokat, amivel az életünk vagy a személyiségünk végső soron gazdagabb lett. Az élet velejárója a változás, nem birtokolhatunk örökké semmit, csak a megszerzett tapasztalatokat nem veheti el tőlünk senki. Ezeket megtalálva, még a nehéz pillanatokból is erőt kovácsolhatunk, segíthetnek az elfogadásban és a nézőpontunkat a magunkévá tett értékek felé terelni, a veszteség élményét csökkentve. Megtanulhatjuk az elfogadást, hogy bizonyos dolgoknak van lejárati idejük ez ellen nem tehetünk semmit és azzal, hogy ez ellen harcolunk, csak a gyászidőszakot nyújtjuk el, bele ragadva a múlt emlékeibe. Helyette nézzük meg, hogy milyen új dolgokat nyertünk ezzel a tapasztalattal is. Ne azon keseregjünk, hogy már nem lehet valami, vagy valaki a miénk, hanem köszönjük meg azt az időt, amit vele tölthettünk és vele együtt fejlődhettünk. A szeretet bármilyen közhelyes is, tovább él, akkor is, ha már nincs velünk ezen a síkon a szeretett személy. Mindig emlékezzünk a jóra és ne felejtsük el, hogy egy pillanatnyi veszteség nem jelenti azt, hogy nincs tovább, hogy nem lehet még több örömben részünk az életben, akár máshol, más valakivel.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez