India rejtélyes városai - Szentek és rafting a Himalája tövében
Közhelyesen hangzik, de Indiának tényleg ezer arca van. A kontinensnyi ország ezt egy egyhetes körutazáson is képes bebizonyítani, de legalábbis egy jó pár arcát felvillantja. A főváros monumentális épületeivel, nyüzsgésével hozza a „kötelezőt”. A szent városokat (mint Haridwar vagy Vrindavan) igazi vallásos hangulat veszi körbe, amit már egy nap alatt is megérez a látogató. A Gangesz szent folyója pedig egy általunk kevésbé ismert arcát is megmutatja, vadvízként is kiváló. Európai utazónak igazán mesés Kelet!
Delhi: modern metropolisz vagy megállt az idő?
Tíz éve már jártam India fővárosában, így természetesen kíváncsi vagyok mi változott itt azóta? A metropolisz sokkal élhetőbb lett, az első, ami feltűnik és a turistáknak jó hír, hogy nincsenek koldusok, csak a piros lámpánál jön oda nagy ritkán egy-két nő, karján kisgyerekkel pénzt kérni. Korábban minden látnivaló bejáratánál a megérkező turistákra „rárontottak” a hajléktalan kéregetők. A forgalom viszont nem változott, még mindig óriási, az autók egymás mellett centikre mennek a nagy utakon. Egy sávban két autó, egy riksa, egy motoros és két biciklis simán elfér… Nálunk ez fizikai képtelenség volna, itt természetes.
Ódelhiben a Chandni Chowk-ot, vagyis Holdfény teret körülvevő bazárvilág és híres piac Ázsia legnagyobb forgalmát bonyolítja, a fűszerpiacon óriási a „dzsumbuj”, állítólag ez a világ legolcsóbb ilyen intézménye, rengetegen jönnek ide a világ minden részéből fűszerekért, selyemért és mindenféle más termékért. Errefelé csak gyalog vagy riksával érdemes közlekedni. A Naya bazár és a Gadodia piac a legfinomabb illatokat kínálja, ez a fűszerek központja. A keskeny sikátorokban riksával kanyarogni felejthetetlen élmény, mindegyikben más-más hangulatot, és kínálatot találunk. A riksás megáll egy boltnál ahol fűszert, teát, magokat ajánlanak, míg egy másik helyen igazi kasmírt veszek (ez a helyiek egybehangzó állítása szerint tényleg kasmírkecske szőréből készült), közben megkínálnak teával, ami ugyan inkább tejeskávé kinézetű, de egészen iható.
Két világ közt
A Yamuna folyó két partján elterülő városnak ma két különböző, nagyon eltérő központja van. Újdelhi a kormány hivatalos székhelye. Fővárosi rangját csak 1901-ben kapta vissza, ekkor a város nagy részét lebontották és Edwin Lutyens brit építész tervei alapján egy új negyed építése vette kezdetét. Ezen az oldalon széles fasorokkal övezett sugárutak, villanegyedek, luxusszállodák és nagy kormányzati épületek pompáznak. Ez az oldal élhetőbbnek tűnik egy európai számára. Ódelhit ezzel szemben keskeny, kanyargó utcák és sikátorok jellemzik.
A város sok mogul emlékkel büszkélkedhet, ezek közül is kiemelkedik a Vörös Erőd, melynek épületei sajnos nagyon elhanyagolt állapotban vannak, de állítólag most kezdik majd a renoválásukat. Az erődöt a Taj Mahal építtetője Jahan sah emeltette, amikor Delhibe tette át székhelyét. Az egykor csodálatos palota márvánnyal, drágakövekkel, falikárpitokkal és szőnyegekkel volt díszítve, kertjében szökőkutakkal és csodás növényzettel. Ma nagyon lehangoló ebben a kertben sétálni, de látszanak a felújítás jelei… Az erőd vörös homokkő falai nagyjából nyolcszögletűek, összesen több mint két kilométer hosszúak. Öt kapuja közül most csak a Lahore-kaput használják. Az udvaron fedett piacot létesítettek, ahol napjainkban szuveníreket vásárolhatunk.
A belső palotában, a folyó felőli falnál kis pavilonok vannak, a Gyöngy-mecset és a hammam most csak kívülről látható, de nemsokára belülről is megcsodálható.
Jóval távolabb, a város másik részén áll a 72 méter magas Qutub Minar minaret, mely egykor az új muzulmán uralkodók hatalmát is hirdette. Az eredeti, négysoros homokkő tornyot Qutbuddin Aibak és Shamsuddin Iltutmish építtette. 1368-ban a felső sort villámcsapás rombolta le, ezt Feroz sah kijavíttatta, és rajasthani márványból és homokkőből még két szintet húzatott rá. Ma a torony ötszintes és 505 kőlépcsőn juthatunk fel a tetejére.
Vrindavan, Hare Krisna, Krisna, Krisna.
Delhiből első utam a Krisna hívők központjába, egy szent városba, Vrindavanba vezet. Helyi, Tata típusú kisautóval megyünk, melynek légkondija nehezen bírja kompenzálni a kinti 45-48 fokos meleget. Útközben téglagyárakat látok, ahol a vöröses agyagos homokból csinálják a téglákat, a szél viszi a homokot, a port és 50 ˚C van a napon. Bele sem gondolok, milyen lehet azoknak a munkásoknak, akik most is kint dolgoznak. Az út mellett sok dinnyeföld zöldell, kis sárgadinnye méretű görögdinnyét árulnak. Sofőröm néha megáll, lassan, halálos nyugalommal hátra megy és köp egy óriási nagyot, de mintha hányna. Később kiderül, a szájában egy speciális dohányt szopogat szinte egész nap, ezt köpi ki néha.
Vrindavan igazi vallási központ, 5500 (a szám nem tévedés) kisebb-nagyobb templom van a városban. A szinte elviselhetetlenül nagy meleg miatt mindenki a fején kendővel járkál, távolról olyan, mintha egy arab országban lennénk. Bár a település az egyik legfontosabb hindu szent város, mégis - vagy talán éppen ezért - rettenetesen koszos, elhanyagolt. Az utcán folyik a szennyvíz, sehol nincs csatornázva, az árkok tele vannak szeméttel, bennük majmok és disznók turkálnak.
Vrindavan Krisna városa. A Krisna-hit a hinduizmusnak az a változata, amely Isten Krisna képében való megjelenését fogadja el. A hívek úgy tartják, hogy Isten sokféle megjelenése során egyszer eredeti képében is eljött, s ő volt Krisna. Krisna a hagyományok szerint valamikor Kr. e. 3200–3100 között élt, s akár Jézus, ő is csodás tetteket vitt véghez. A Védák szent könyveinek egyikében az áll, hogy Isten eredeti formáját Krisna képviseli. Ezért hát Krisnát tekintik a Legfelsőbb Személyiségnek, de ugyanúgy a többi vallás istenét is Krisna egy-egy megnyilvánulásának fogadják el. Vrindavan területén volt az az ősi erdő, ahol Krisna a gyermekkorát töltötte.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez