Ismerd be, ha hibáztál
Egy kapcsolatban megannyi lehetőség adódik arra, hogy hibázzunk. És rendre meg is tesszük ezt. Na, nem mintha élveznénk, hogy baklövéseket követünk el, de attól még elkövetjük őket, persze utólag meg is bánjuk ezeket.
Vannak a könnyen megbocsátható hibák, amelyek már olyannyira a hétköznapok részei, hogy szinte észre sem vesszük őket. Néhány hevesebb szókitörés, vagy halk gonoszkodó megjegyzés, elfelejtett kérések és évfordulók. Ha az apró hibák nem halmozódnak hegyláncokba, akkor csak fekete foltocskákká zsugorodnak a szerelmi táncparketten, amelyek felett könnyedén szökken át a szerelmes pár. Az egyik részről, a finom felhívás a bántó momentumokra, a másik részről egy kis odafigyelés, és mindezt oda-vissza adva-kapva, megelőzhető a végzetes hibaáradat, és azt követő rémálom.
És vannak a nagy hibák. A nagy hibákat már nehezebben viseli a lélek. Mert az apró hibák, hópiheként szállnak a szerelmes vállra, amíg a nagy hibák, egész hógörgetegként vesznek irányba, és elgázolnak, mintha semmik lennék egy kietlen puszta közepén.
A hibákat legtöbbször úgy követjük el, hogy végig sem gondoljuk a kimenetelüket. Nem vesszük előre számításba, hogy milyen romboló erővel képes bírni egy-egy hiba, hogy milyen sérelmet képes okozni a szeretett személy lelkében.
És a hibák, természetüknél fogva kárt okoznak, ahol csak megjelennek. De nem helyrehozhatatlan, amit lerombolnak. Minden hiba története két emberen múlik. A hibázóén, és a sértettén. Ha a hibázó őszintén megbánta a tettét, és első lépésként eljut oda, hogy belátja, igen, hibát követtem el, akkor már elindult azon az úton, amely egy hibát szebb tisztások felé terelgethet. Ha a körülményeket nem mentegetőzésként tárja elénk a szerelmünk, hanem pusztán tényekként, akkor lehet igazán komolyan venni a szavakat. De a sértett szív olyan heves tud lenni, olyan büntetéseket képes eszközölni, amellyel a társát az ember az őrületbe tudja kergetni, és jogosnak érzi, ha nem veszi számításba a hibázó érzéseit.
Balgaság, hiszen ha hibát követünk el, és mindezt szívvel és lélekkel beismerjük, és bánjuk, akkor mindez már tartalmazza a büntetést. A megbánás súlyos eszköze a lélek önsanyargatásának és építésének. És a pluszban rászabott büntetéssel, talán már nem is tud megküzdeni. Mert olykor, a hibákat, ha visítozó, lélekgyilkoló, szitkozódós kiabálás fogadja, nem biztos, hogy gyógyír lesz ez bárki számára is. A szerelemben, ha valaki vét a másik szíve ellen, és fájdalmat okoz a lelkében, akkor ha igazán szeret, önmagát is bünteti a hibával.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez