Kékharisnya Kommandó: Otthon vagyunk itthon?
Jó e itthon élni kis hazánkban, milyen a magyarok viszonya a divathoz, a sporthoz, de legfőképpen egymáshoz? Robert Capa szerint nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenni. Nos, ha a magyar felmenőkkel bíró fotósnak igaza van, akkor ennek tükrében vizsgáljuk meg a mai magyar életszemléletet és felfogást.
Kun Gergely: Amit én csinálok – embereket, férfiakat öltöztetni - az nem egy hálás harc. Azt vettem észre, hogy nem működik az a szisztéma, ami például Olaszországban működik, hogy itt van egy húszmilliós BMW outlet áron ötmillióért, és semmit ne kérdezz, hanem fogd és vidd. Mert odakint ezt nem kell magyarázni, megveszik, hisz tudják, hogy érték. Ezzel szemben itthon – tegyük fel, azt a harcot letudtuk, hogy biztos hamis, biztos csempészáru – egy komplex butikszintű szervizt vár el az az ember, aki hozzánk belép. Példát mondok: bejön valaki, cipőt akar venni, mutatok neki egy 160 ezres Pradat 40 ezerért, felpróbálja, megveszi és viszlát. De nem így történik, mert el kell magyarázni, hogy ez miért jó. És ez azért van, mert az átlagembereknek ez az árszint még mindig drága, illetve nem tájékozottak szinte semennyire sem a divat területén. Igazából a Röltexes nénikéknek a rabjai a magyar férfiak, egyszóval nem a brandekben hisznek. Jól látom, hogy mik a hibák és mi az, amivel a magyar férfivásárló küzd, amikor elindul öltönyt venni. Aki hozzánk bejön, kapott egy olyan pozitív fenékberúgást, hogy az már nyitottan érkezik és így könnyebb elindulni. Egyébként pedig, ha körülnézek az országban, akkor nagyon nem tudják az emberek hogyan is kell felöltözni, hiszen mindent megkaphatunk fillérekért a nagy mutlibrandeknek köszönhetően, mégsem tettenérhető az általános jóízlés.
Szentesi Évi: Épp a napokban jelent meg a hvg.hu-n egy anyag a magyar divatról, illetve a nők viszonyáról a divathoz, és ennek kapcsán bevágták oda az egyik fotómat, ami a Gombold Újrán készült. Pontosan erről volt szó benne, hogy a magyaroknál még mindig csak egy szűk réteg tud öltözködni, korántsem tartunk ott, mint az európai országok, és hogy tulajdonképpen siralmas a helyzet e tekintetben. Ez tulajdonképpen miért van? Nincs olyan véleményvezér magazin, amely irányvonalat mutatna? Miért nincsenek például divatikonok? Persze ez valamennyire költői kérdés is.
Gergő: Én azt látom, hogy az olaszoknál azért működik, mert amikor a kis Giorgio, Mario, Guipetto lemennek a játszótérre, megérkezik a negyedik játszópajtásuk, és nem olyan a szettje, mint annak a közegnek, ahol játszanak, akkor fölzavarják. Itt kezdődik az a dolog, hogy ők pozitívan másolnak. Ugyanúgy, mint ahogy különböző dologról példát veszel jóesetben. Viszont ha egy Magyarországon felcseperedett olasz ruházkodását nézzük, akkor már nem lehet ugyanezt elmondani, ugyanis őt nem érték ugyanezek az impulzusok. Magyarul tehát a közeg erejének van ehhez köze.
Bokros László: Mert nálunk bozótharc van. Van egy-két bozótharcos, aki megy előre, és ha bejön neki, akkor bejön, ha pedig ha nem, akkor nem.
Gergő: Lehet azt mondani a mi hazánkkal kapcsolatban indokként, hogy jelen pillanatban egy olyan generációval találkozol - értem ezt most a 25-40 közötti emberkékre - akik építik ma Magyarországot, azoknak a szüleinek nem is volt lehetősége stílusosan öltözködni például.
Laci: Igen, a 33 év kocka, még mindig érződik. Ugyanez tetten érhető a jazzben, ha kimondod ezt a szót, hogy jazz, senki nem megy oda, mert kapásból rávágják, hogy az nem jó.
Gergő: Erre mondok egy példát, az olasz ember kísérletező alkat. Felpróbálja a ruhát, nem vágja rá rögtön, hogy nem jó, azért mert nem ismeri. A magyar nem ilyen. Véleményt mond Alföldi Róbert rendezéséről úgy, hogy meg se nézte.
Laci: Eleve nem lehet összehasonlítani az eredeti István a király az Alföldiével, hisz az eredeti felvételről ment.
Gergő: A magyar emberek többsége nem mer hozzányúlni a megszokott dolgokhoz. A legnehezebb dolgom azzal a vásárlóval van, aki tudja, mit akar, és nem lehet meggyőzni. Mi például ezért nem foglalkozunk női ruhával.
Évi: Onnan indult ki ezen témának az ötlete, hogy milyen is tulajdonképpen az itthoni közhangulat. Példának okáért, ha én ezt a szakmát választottam - mármint az írást - és vállalom az arcom, illetve a véleményem, akkor vállalnom kell a kritikát is, illetve alkalomadtán a mocskolódást. És ez nem feltétlen csak a magyarok sajátossága. Mindig azt mondom, hogy minden kritikában van némi igazság, néha kevés, máskor sok. És azon mindig el kell gondolkodni!
Gergő: Aki utálja a focit, annak is egy élmény egy AC Milan meccs. Egy ilyen meccsen nincs olyan, hogy ne lehessen összeereszteni a szurkolókat egymással, ott kölcsönös tisztelet van. Például meghallgatják egymás szurkolórigmusát. Viszont ha te két olaszt összeeresztesz, akkor először jön az a kérdés, hogy te melyik tartományból vagy. Ezt nem lehet így nálunk tetten érni. Ez olyan, mintha itthon folyton arról beszélnének, hogy váljon el Pest Budától. Egyfolytában azt halljuk, hogy óriási a széthúzás, de hol van itt széthúzás kérem szépen. Egy kicsit föl van ez fújva. Mindenkinek rendbe kellene tenni a saját kis mikrovilágát. Mert ha belül békében vagy magaddal, akkor tulajdonképpen mindenhol komfortosan érezheted magad.
Évi: Minden egyes magyar ember válaszoljon magának arra a kérdésre, hogy mennyit tett ezért a társadalomért. Ha az összes régi hősünk elmenekült volna, akkor mi volna ma a magyar történelem? Mindenki külföldön akar dolgozni, mert ott sokkal jobban megfizetik a munkát, de én hova vigyem innen a magyar szavaimat? Ha azokra a magyar írókra gondolok, akik szépirodalomból olyan sokat adtak nekem, az nem jelentené ugyanazt számomra idegen nyelven. Én magyar vagyok, szeretek itt élni, és ehhez a közeghez, ehhez a társadalomhoz kívánok hozzátenni.
Gergő: Ezt én egy picit máshogy gondolom. Igenis körül kell nézned a világon ahhoz, hogy tudd mi az igazi mesterséged, illetve tökélyre vidd. Hogyha ez most igaz lenne teljesen, amit te mondtál, akkor nem jöttek volna be külföldi nagy művek például.
Évi: Ezzel egyetértek, világot kell látni, de tudni kell a gyökereket. Nyílván én is olvasok külföldi irodalmat, ennek pedig nincs köze a hazafiatlansághoz. Tanulhatok külföldön művészetet vagy irodalmat, de nekem a magyar kultúrához kell hozzátennem utána.
Gergő: Magyarország egyébként is most kezdte el fölfedezni azt, hogy ki lehet menni külföldre. A te szakmád az egy intellektuel történet. Vegyük azt, hogy egy vízvezeték szerelő akar kimenni, mert kinn több a munka. Ez a lassú ébredés szindrómája, hogy le vagyunk maradva hatvan évvel.
Laci: Visszatérve a focira, az Újpest - Fradira, számtalan olyan helyen voltam ahol a legelvetemültebb szurkolók békésen álltak egymás mellet, de az nem a meccs volt. A foci egy nagy paraván, gondolj bele, ha van egy nagy cirkusz, egy hónapig mindenki arról beszél, és ez ügyesen eltereli a figyelmet az egyéb irányú fontos dolgokról. Azt gondolom, hogy a magyaroknak egy irtó hosszú változási folyamaton kell még átesnie és nekünk, illetve a hozzánk hasonlóknak azért van könnyű dolguk, mert alkalmazkodni tudó, változásra hajlandó, kreatív emberek vagyunk. Az volna érdekes beszélgetés, ha leültetnénk ide három olyan embert, aki abszolúte alkalmatlan a változásra.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez