Keveset beszélünk a gyerekekről

El vagyunk foglalva a fogyasszunk, szerezzünk, élvezzünk, túléljünk mottóinkkal. A legtöbb esetben nem vagyunk példák. Ez az igazság. A példamutatást is valami külső dolognak tekintjük, amit ha látnak, mert megfogható, akkor elég. De a gyermekeink a lelkünkért küzdenek. Azt is teszik magukévá, értékelik igaznak. Azzal azonosulnak. A fizikai példa ad fizikai stabilitást. De a lelki stabilitás az lesz, ami bennünk rezeg.

Tudom én, hogy a felszín az amibe mindenki igyekszik kapaszkodni. A látszólag összetartó család, a látszólag erős Anya, a látszólag jelenlévő Apa. A látszólagos dolgok viszont mély szorongást okoznak. Mert ellentétessé lesz az, amit látsz, azzal amit érzel. Azt mondod szeretsz. Naponta százszor is. De a másik nem érzi. Mert kimondva szereted, de bent nem éled. A gyermekeink pontosan tudni fogják a mély rezdüléseinket és mivel bíznak bennünk a végtelenségig, el is akarják majd hinni, amit kifelé mutatunk, de tudni fogják, hogy nem az az igazság.

Keveset beszélünk a gyerekekről - - - család, generációk, sérülések,

Alapjaiban változtathatná meg a fiatal generációkat, ha mi rendbe tennénk magunkat. Ez nem azt jelenti, hogy nem bukhatunk el. Ez annyit jelent, hogy érzelmileg hitelessé válunk. A törékenység, a botlás, a sérülékenység felvállalása a példa. A legnagyobb kár amit a gyermekeinknek okozhatunk, ha Istenként akarunk tetszelegni. Ha úgy kell tisztelnie minket, hogy nincs bennünk semmi tiszteletre méltó.

De megéri! Én magam ezerszer elbuktam. Tévedtem. De most ha bárki bármivel vádol, nem érdekel. Ránézek a gyermekemre, és csoda, hogy mennyire rendben van. Akkor tudom, hogy megéri magamon dolgozni. Ő a legjobb tükör.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Barna Berni

Csak nemrégiben jutottam el oda, hogy le merjem írni magamról azt, hogy: Író. Egy megjelent és egy megjelenésre váró könyvvel és számtalan írással a hátam mögött. Szóval, író vagyok. Írónő aki szenvedélyesen kutatja azt, ami a felszín mögött van és csak ritkán látható. Ehhez be kellett járnom a fél világot és a saját útjaimat is. Azt az utat, ami szerintem az egyetlen út, mi egymáshoz vezethet minket. Az önismeret útját. Erről írok, néha szépen, néha nyersen, de remélem őszintén. Napi Júlia: Ki is valójában Júlia? Júlia minden létező. Istennő, királynő, gyermek, anya, feleség, szerető, szabályos és szabálytalan, elveszett és erős, önálló, tévelygő, céltudatos, forró és hideg. Júlia mi vagyunk, mi, Nők, minden minőségünkben megnyilvánulva. Vannak korlátaink, de ezeket a korlátokat valójában mi hoztuk létre önmagunk számára, mert azt hittük, majd megóv a csalódásoktól. Aztán még is csalódtunk, majd újra és újra felálltunk. Megértettük, hogy valójában Júlia a sérüléseitől lett erős, mert ezeken keresztül felfedezhette azt: Ki is Ő valójában? Júlia én vagyok és te vagy. Ezek a mi történeteink.