Magány a tömegben – Miért vagyunk ennyire egyedül a mai világban?
Valahol egy kávézó sarkában egy nő kortyolja a kávéját, közben a gondolataiba merül. Egy férfi a kanapén ül, és már órák óta görgeti a telefonját, mintha ott keresné a választ valamire. Egy másik ember az ablakon kibámulva próbálja megérteni, mikor lett ennyire nehéz igazán kapcsolódni másokhoz. Az életünk tele van emberekkel, mégis egyre többen érzik magukat végtelenül magányosnak.
Az egyedüllét sokféleképpen megjelenhet. Van, aki szándékosan választja, mert jól érzi magát a saját világában, és van, aki csendben szenved tőle, mert senki sincs, aki igazán értené. Régen természetes volt, hogy az emberek beszélgetésbe elegyedtek az utcán, a boltban vagy a munkahelyen. Ma viszont az ismerkedés egy kattintással kezdődik, és sokszor egy másodperc alatt véget is ér. Jobbra húzzuk, balra húzzuk, néhány üzenetet váltunk, aztán eltűnünk egymás életéből, mintha soha nem is léteztünk volna. A személyesség háttérbe szorult, a szavak elvesztették a súlyukat.
Nemcsak az ismerkedés lett nehezebb, hanem a kapcsolatok fenntartása is. Mindenki rohan, mindenki elfoglalt, és egyre ritkábbak azok a pillanatok, amikor valaki igazán figyel ránk. Gyors találkozások, felületes beszélgetések, elkapott pillantások a képernyők között. Egyre nehezebb megtalálni azt, aki tényleg jelen van, aki meghallgat, aki marad.
De az egyedüllét nem mindig rossz. Néha éppen a magányban találjuk meg önmagunkat. Néha kell az a csend, hogy megértsük, kik vagyunk és mit szeretnénk. Mert a magány nem ellenség, csak akkor válik azzá, ha nem tanulunk meg együtt élni vele.
A világ változik, és vele együtt a kapcsolatok is. De az emberi vágy arra, hogy igazán közel kerüljünk valakihez, soha nem múlik el. Talán itt az idő, hogy újra megtanuljunk figyelni egymásra. Nem csak egy gyors üzenettel, nem csak egy like-kal, hanem valódi jelenléttel. Mert a legmélyebb szeretet ott kezdődik, ahol időt és figyelmet szánunk egymásra.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez