Még mindig gyengének tartjuk, aki pszichológushoz jár?

A fenti kérdést boncolgatni merész mutatvány, hiszen kulturális, földrajzi, történelmi, szociológiai és sok más egyéb szempontból is számtalan válasz születhet rá. Vannak városok, országok, ahol már a kutyának is alanyi jogon jár a pszichológus, teljesen elfogadott dolog úgy, mint nálunk a fodrász. Mindenkinek meglehet erről a véleménye, de nem mindegy, hogy azzal milyen téren befolyásoljuk azokat, akik még nem döntötték el, hogy igénybe vennék-e egy lélekgyógyász szolgáltatásait.

Egyéni véleményemet mindig azzal a kérdéssel szoktam alátámasztani, hogy ha hajunk, körmünk, testünk egészsége, karbantartása és kényeztetése elfogadott, megszokott dolog, akkor miért ítélkezünk afelett, ha valaki a lelkét szeretné rend betenni picit?

Összetett kérdésről beszélünk, hiszen megannyi tényező teheti függővé, hogy valaki szakember segítségét kéri egy nehezebb élethelyzetben. Már maga a döntés is teljes mértékben egyénfüggő, hiszen élettörténetünk mindannyiunkat más fajta és erősségű páncéllal vértez fel az élet kegyetlen játékai ellen. Van olyan, aki átél egy tragikus balesetet, lát olyan dolgokat, amik a mai életstílusunk és megszokásaink alapján szinte feldolgozhatatlanok, vannak emberek, akik mondjuk hosszú éveken át másik ember(ek) kegyetlenségének voltak kitéve, és vannak, akik “csupán” úgy érzik, megrekedtek az életükben, nem tudnak továbbhaladni, és elvesztették motivációjukat.

Még mindig gyengének tartjuk, aki pszichológushoz jár? - - - problémák megoldása, pszichológus,

Ahány élet, annyi probléma. E témakört vitatva elengedhetetlennek tartom hangsúlyozni az empátia meglétét. Fontos megértenünk, hogy lehet, hogy a mi olvasatunkban a másik ember valami egészen apró nehézséggel küzd csak az életében, de azt ő jelenleg egy hatalmas harcnak éli meg. Lehetséges, hogy sok nézőpontból a jelenleg fronton harcoló katonának nehezebb dolga van, mint a lánynak, aki sorra rossz párkapcsolatokba menekül, és ezért csak sérelmeket halmoz fel magának. Itt nem arról van szó, hogy neki jól meg kéne mutatni, mi az igazi szenvedés. Ő még nem tapasztalt mást, nem élt meg mást, ezért neki jelenleg az ő életkörülményeihez képest legkellemetlenebb tapasztalatok lesznek a fő problémái.

Eddigi tapasztalataim alapján akkor van szükségünk pszichológusra, amikor fel- és elismerjük, hogy önmagunk számára nem élünk jól. Amikor ráeszmélünk, hogy egy vagy több szembejövő probléma megoldásához egyszerűen nincsen eszköztárunk, ezért annak jelenléte rossz érzést okoz bennünk folyamatosan. Akkor van szükségünk a szakember segítségére, amikor érezzük, hogy ahogy és amit jelenleg megélünk, az nekünk nem jó, szeretnénk másképp csinálni.

Enélkül nem fog menni. Külső forszírozásra elmenni pszichológushoz/pszichiáterhez nem kifizetődő dolog, mert a páciens nem fog készen állni még változtatni a szokásain, nem lesz képes magáévá tenni az önfejlesztési procedúrát, hiszen nem érzi még akkor az igényt a változásra. Akkor vagyunk képesek csak változtatni a helyzetünkön és a cselekedeteinken, ha már eléggé szenvedünk tőlük.

Azért is nagyon nehéz kérdéskör ez, mert amikor megjön az elhatározás, akkor még azt az akadályt is meg kell ugranunk, hogy olyan embernél kössünk ki, akivel tudunk együtt dolgozni. Jómagam már a negyedik pszichológust “fogyasztom”, ebből az utóbbi kettővel voltunk/vagyunk olyan összhangban, amely lehetővé teszi a konstruktív munkát. Volt olyan, aki azon kívül, hogy “ez szörnyű lehet”, nem tudott mást mondani sajnos az általam felvetett problémákra, jelenségekre. Akadt olyan is, aki tájékoztatott, hogy az életem egy adott területével egyáltalán nem ért egyet, ezért azzal nem óhajt foglalkozni, de az összes többiben szívesen segít. Gondolom nem kell hangsúlyozni, hogy az a terület nekem akkor a leghomályosabb, legproblémásabb volt.

Amennyiben rátalálunk arra az emberre, akinek képesek vagyunk a minket érintő nehézségeket hosszabb vagy rövidebb idő és megszokás után gátlások nélkül feltárni, és képesek vagyunk vele együtt dolgozni ezeken, akkor úgy gondolom, hogy ez csak a javunkra válhat.

Természetesen megvannak ennek a buktatói, hiszen az sem megoldás, ha valaki csak szakember segítségével képes szembenézni élete nehézségeivel. Ám nem ördögtől való, ha vágyunk arra, hogy alkalomadtán ne az anyukánknak vagy a legjobb barátunknak sírjuk el a bánatunkat, aki - noha kizárólag mindig jó szándékkal - érzelmi és racionális szempontokból is mindig elfogultan fog hozzáállni a mondanivalónkhoz.

A mai világ gyorsulása és összetettsége a legtöbb ember számára lelkileg igenis megterhelő feladat, ezért ne szégyelljünk beszélgetni valakivel a gondolatainkról, ha ennek szükségét érezzük, akkor sem, ha a környezetünk ebben esetleg nem támogató jellegű.

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!

Szabó Alexandra

Felnőttként megőrizni a gyermekkorunk kíváncsiságát és merészségét egy életre szóló, kemény feladat. A világ sokszínű, és éppen emiatt küzdelmes az embernek megtalálni és megtartani saját útját. Nincsen jó vagy rossz: hiszek abban, hogy minden ember egyenlőnek és jónak születik. Hiszek a szeretet elsöprő erejében, és kötelességemnek tartom, hogy mindig hozzájáruljak az előrehaladáshoz és az értékteremtéshez. Van valami varázslatos abban, amikor az emberek a papírra vetett gondolatok, felfogások, élmények megismerésével jönnek rá, hogy mennyi közös is van bennük. Az írás egy hang nélküli kapocs, amely közelebb hoz minket egymáshoz.