Melletted megtanultam szeretni
Melletted megtanultam szeretni. Érezni. És elveszni. Elfelejtettem a magányt, hiszen nap mint nap egyre közelebb éreztelek. Szó nélkül felforgattad az életemet.
Én pedig nem tudtam megálljt parancsolni az szerelemnek, és bíztam kettőnkben, a közös jövőnkben. Nem akartalak elengedni, mert melletted önmagam lehettem. És te az érzések színes kavalkádját ajándékoztad nekem.
Melletted megtanultam szeretni. Érezni. És elveszni. Elveszni a karjaidban, a tekintetedben, a szerelmedben. A pillanat hevében kizártuk a külvilágot, és hagytuk, hogy a világ történjen körülöttünk. Zajjal vagy anélkül, mi hittünk és reméltünk. Kihagytuk a kétségeket, így átléptünk a vágy, illetve az érzelmek különböző szintjeit. Egyszerűen csak… egymást akartuk.
Melletted elfelejtettem a magányt. Kitartó munkával lebontottam a falakat, amelyeket eddig minden kapcsolatomban magam köré emeltem. Mert féltem, rettegtem a folyamatosan visszatérő csalódástól. Majd jöttél te, és gyökeresen felforgattad az életemet: megtanítottál szeretni. Hiszen szó nélkül, nap mint nap egyre közelebb éreztelek. Míg a végén már nem tudtam megálljt parancsolni a szerelemnek.
Melletted bíztam. Bíztam kettőnkben, a közös jövőnkben. És nem kellett elmenekülnöm az őszinte, mély érzések elől. De nem vágytam arra, hogy örökké veled legyek. Hiszen amikor kimondtam és megfogadtam, „örökké”, akkor az esetek többségében búcsúzás következett. Én pedig képtelen voltam téged elengedni. Mert melletted önmagam lehettem.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez