Miért félünk visszajelezni a jót?
Néha csak szörfözgetsz az interneten. Akarva-akaratlanul eléd csavarodnak a kommentek és megállsz olvasgatni. Aztán annyira belemerülsz, hogy addig maradsz a vélemények rabságában, amíg azt nem mondja a szervezeted, hogy, „Ó, Jézusom, miért foglalkoztok ezzel?”
Neked is a kezedhez nőtt a mobilod? Amint van egy kis szüneted, félrenézel a munkából és már nyomod is a közösségi platformokat, és katasztrófa turistáskodsz a bejegyzések között? Te magad is válaszolsz, mert már nem bírod a kényszert, hogy ne reagálj egy gondolatra, ami
böki a csőröd? Vagy csak elolvasod, meghökkensz és bezárod az oldalt? Rájössz, hogy a társadalmunk a teljes apokalipszis felé hajt és egy vastagabb hajszál választ el a gépek lázadásától és a teljes pusztulástól?
Arra jöttem rá, hogy túl sok felesleges dolgon nyomasztjuk magunkat, ami elviszi az értékes időnket. Cserébe még a nyugodt idegrendszerünknek is bezavar. Nem beszélve a kellemetlen kommentáradattól, amit elindítunk egy ilyen nyilatkozattal. Annyi minden mással tölthetnénk
el az időt egy kommentcunami helyett. Olyannal, ami hasznos nekünk és nyugalmi állapotban tart.
De vajon ez milyen pótcselekvés? Mi az, amit el akarunk takarni vele, vagy levezetni valaminek a feszültségét magunkban? Megkérdeztük valaha magunktól, hogy miért válaszolok kommentekre vagy miért írok ki egy buzdító gondolatot a saját üzenőfalamra? Mit próbálok vele leplezni még saját magam előtt is?
Szimplán ez esik jól? De miért? Miért nem futok inkább egy kört? Vagy csinálok valami ötletesebbet?
Inkább foglalkozom olyan dolgokkal, mint a:
„NE hívjátok magatok anyának, meg apának, csak mert van egy kutyátok!”
„Aki ékezetek nélkül kommunikál az annyit is ér.”
„Miért indul el valaki otthonról melegítőben?”
„Nincs kisminkelve a csaj és pattanásos az arca. Igénytelen.”
„A pasi körme ki van festve.”
„Ha a csaj karja szőrös és nem borotválja…”
„Ha a pasi borotválja a mellkasát”
„Miért nem állnak fel a fiatalok a buszon, hogy átadják a helyüket?”
„Olyan undorító, ha valaki a nyílt utcán csókolózik.”
„Nem hord melltartót.”
Napestig sorolhatnám a megjegyzéseket. Azaz érdekes, hogy többször láttam felmerülni a kérdést, hogy „Ti megmertek szólítani valakit az utcán, vagy üzenetben, és elmondani neki, hogy gyönyörű, vagy csak valami dicsérőt mondani?”
Rettegünk valakinek valami jót visszajelezni, amitől szebb lehetne a napja. De az egy percig nem fordul meg a fejünk, hogy megkérdezzük, hogy elmondhatom-e a bántó megjegyzésem.
Ettől egy pillanatig sem félünk, csak kimondjuk és úszkálunk a következményekben.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez