Miért hazudjuk a szerelmet?
Felépült a színpad, amin minden egyes nap és minden éjjel ugyanazon darab kerül előadásra. Miért hazudjuk magunknak, hogy minden rendben megy? Hogy ez így van jól? Hogy az érzelmek valódiak. Mondd, tényleg azok lennének?
Szeretni valakit, mit jelent? Annyiszor próbáltam megtalálni a választ erre a kérdésre, de mindig csak azt kaptam meg, hogy mit jelent, amikor nem igazi a szeretet. Az egyetlen, amit tudtam az az, hogy a szeretet nem tűri a hazugságokat. A szeretet tiszta és nem követel.
Én mégis követeltem tőled, hogy szeress, hogy figyelj jobban rám. Mert ezt tesszük mind. Ezt tesszük, ha úgy érezzük, hogy nem kapjuk meg azt, amire vágyunk. Próbálkozunk, kuncsorgunk a szeretetért és a figyelemért. És, ha mindez kudarcba fulladna, akkor kifordulunk magunkból. Minden erőnkkel megpróbáljuk kicsikarni a másikból, amiről reméljük, hogy benne van, irántunk. Valósnak vélt érzelmekért harcolunk, de mi van akkor, ha ott a túloldalon nincsen már semmi számunkra? Mi van akkor, ha a másik csak ugyanolyan gyenge, mint mi és fél kimondani, hogy bizony ez az érzelmi-tank már kiürült irányunkba és nem maradt benne semmi, amiből újra építkezhetne a lelkivilágunk, a kapcsolatunk?
Nem figyeljük igazán a másikat, éppen úgy, ahogyan saját magunkat sem. Önző módon a magunk kis lelki nyomorával vagyunk elfoglalva, ahelyett, hogy teret adnánk a másiknak, hogy megmutathassa, hogy benne mi zajlik éppen. Mert könnyen lehet, hogy így próbál jelezni, hogy így próbál felénk közvetíteni a maga állapotáról. Persze, én azt vártam, hogy elém állj, és azt mondd, hogy „sajnálom, már nem szeretlek” vagy csak hazudj nekem újabb érzéseket. Csak kérlek, csinálj már valamit, mert ezzel az örökös ugyanazon sémától megőrülök már. Remegő szívvel ébredni, aludni. Végtelen várakozás és vágyakozás, irántad.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez