Miért szeretnek pletykálni a nők?
„Tegnap a lányok azt mondták, Anna azt tervezi, elköltözik a pasijától, úgy tűnik, szakítás van a levegőben, mondjuk nem értem, hogyhogy csak most jutottak el idáig, már tavaly is milyen veszekedést csaptak a szilveszteri bulin – állítólag. Ja, meg azt is hallottam, hogy Norbi is már a sokadik nővel csalja szegény barátnőjét, tudod azt, aki vidékről költözött fel nemrég, elég kis magának való lány, lehet ez volt a baj, bár annak a férfinak se voltak soha hosszú életű kapcsolatai…”
Ilyen, és ehhez hasonló eszmefuttatások a női traccsparty-k nagy részének lényegi elemét képezik, de persze most is minden tiszteletem azoké a nőké, akik ezt sosem, dehogy tennék, akik annál sokkal komolyabbak és érettebbek, mint, hogy más emberek magánéletéről csámcsogjanak. Ők most ne is olvassanak tovább.
Sokan mondják, hogy akinek a saját élete üres és unalmas, az kezd csak a máséval foglalkozni. Ezzel ellentétben én úgy gondolom, hogy a pletyka valamilyen szinten minden ember életében jelen van. Pletykálunk a munkahelyen, baráti társaságban, családtagok között. A nőkben pedig még megvan az a plusz „képesség” is, hogy egy kevésbé izgalmas történetet is ki tudnak színezni, feldobják a maguk apró kis változtatásaival, amik aztán egymásra rakódva hatalmas sztorikat hoznak létre. (Persze, a férfiak is továbbadnak dolgokat, de azt hívjuk inkább csak szolidan „információcserének”.)
Én akárhány délutánt töltök együtt barátnőkkel, előbb vagy utóbb az esetek nagy részében a személyes sztorik után jönnek a másodkézből hallottak, majd elhangzanak a szokásos „Neem mondod” kezdetű reakciók, és mi jókat nevetünk másokon is, magunkon is. Nem vesszük ám ezeket véresen komolyan sosem, de egy kávé mellé kevés dolgot lehet olyan jóízűen elfogyasztani, mint a legfrissebb, szájhagyomány útján hozzánk is eljutott pletykákat.
A nők pletykálnak, mert ha mind tudunk egy sztorit, az közösséget épít, erősít. A nők (is) pletykálnak, mert a közös ismerősök könnyen szolgáltatnak izgalmas témát egy laza délutánon, amikor senkinek sincs kedve a saját bajával foglalkozni. Meg amúgy is, megnyugtató tudni, hogy másnak is vannak kapcsolati, pénzügyi, munkabeli problémái. Hogy aki látszólag tökéletesen boldog és kifinomult, az is tud hibázni, néha az is besokallhat a saját életének problémáitól.
Mi, nők pletykálunk, mert megpróbálunk más hibájából tanulni, levonjuk a következtetéseket – az más kérdés, hogy olykor az első adandó alkalommal elkövetjük ugyanazokat a ballépéseket, és lehet, hogy két sarokkal arrébb már rólunk pusmognak.
Pletykálunk, de ugyanakkor fontos, hogy szelektáljunk, és ne csak azt döntsük el, hogy miről, hanem azt is, hogy hogyan beszélünk. Lehet használni egy felröppent hírt arra, hogy old a hangulatot egy új társaságban, hogy találj egy olyan közös pontot, ami által elkezdődhet egy jó hangulatú beszélgetés. Ennek kiváló eszköze a pletyka.
A női szóval terjedő hír legtöbbször ilyen felszínes beszélgetésekben köt ki, idővel pedig már senkit sem foglalkoztat, elavul. Azt azonban fontosnak tartom, hogy ennél nagyobb jelentőséget soha se tulajdonítsunk szóbeszédnek, egyrészt, mert általában a fele se igaz, másrészt pedig, mert a rosszindulatú, elferdített valóságdarabok megállíthatatlanul terjednek, és sokszor ezek a kezdetben jelentéktelen pletykák azok, amik egy addig működő kapcsolatot is könnyedén megmérgezhetnek.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez