Négy nő: Az aranyásók nem dolgoznak - 27. rész
A Négy nő nem mese, hanem egy folytatásos webregény. Olyan kapcsolatokról és viszonyokról szól, amik lehetnének bármelyikőnk kapcsolatai vagy viszonyai. A négy nő mesél és mi megismerünk életeket, fájdalmakat, örömöket. Őszinték, nem titkolják gyengeségeiket és gonoszságaikat, hiszen olyankor beszélnek hozzánk, amikor nincs rajtuk az álarc, vagy nem bújnak felvett szerepeik mögé. Ilyen lenne az, ha belelátnál a barátnő vagy a szomszéd asztalnál ülő kollegina fejébe. Egyszóval kegyetlen.
Miklós néha hívott az otthonába nagy vendégséget. Ezeknek a ritka alkalmaknak az egyikén egyszer engem is meghívott. Akkor úgy éreztem, közelebb kerültem valamihez, mintha átmentem volna egy ki nem mondott vizsgán: Kislány, ezt most jól csináltad, bejöhetsz közénk. De vigyázz, figyelünk, jól felelsz-e itt is, még elbukhatsz bármikor. Ezt éreztem végig, ki nem mondva feszültek a társaságában ezek a gondolatok. Az egyik barátja odajött, és ránevetett a zakómra, amit előző nap vettem az egyik nagy és drága divatáruházban az összekuporgatott pénzemből. Rájöttem, hogy a nagy divatáruház csak az én pénztárcámnak drága, nekik egészen másmilyen árazás jelenti azt, hogy sokba kerül.
Otthon, Mamikával sosem vásároltunk ilyesmi ruhákat, még olyat se, mint amilyen rajtam volt aznap. Mamika meg is őrült volna, ha megtudja, hogy tízezerbe került a szép fehér zakóm. Olyan gondosan választottam ki, amit kiröhögött a bunkó barátja. Később megtudtam, hogy annak az embernek az apja nagyon megszedte magát a rendszerváltás után, és ő sose dolgozott igazán. Csak utazgatott, szórta a pénzt számolatlanul, a fiatal barátnőjének Dior cipőt hozott Dubaiból ajándékba, nem volt se karácsony, se születésnap. Annyira csodálkoztam ezeken. Éreztem az éles vonallal elválasztható különbséget, de nem vágytam arra, hogy nekem is ilyen indokolatlanul drága holmijaim legyenek, sokkal értelmesebb dolgokra is el tudnám költeni azt a pénzt, amit ezek szétszórnak feleslegesen. Például odaadnám a szegényeknek, hogy tudjanak tanulni, és ne kelljen a pultban állniuk 16 órát, mert akkor annyira elfáradnak, amennyire én vagyok fáradt minden este, zárás után, a Miklós éttermében.
Ilyeneken járt az eszem a társaság közepén. Mindenki kíváncsi volt rám, mindenki tudni akarta, hogy van-e a szerelem fogalmába másmilyen szándék csomagolva az esetemben. Bár nem kellett ezen annyira sokat gondolkodniuk, hiszen Miklós jóképű volt, nem úgy mint az ő gazdag, kövér és ronda férjeik, meg udvarlóik. Ez egy kicsit megvédett attól, hogy végleg elkönyveljenek hozományvadásznak, vagy ahogy ők nevezték az olyan nőket, aranyásónak. Akkor találkoztam először ezzel a kifejezéssel: aranyásó. Aztán volt alkalmam rendesen megtanulni, mit jelent. Láttam később éppen eleget belőlük.
Hiába igyekeztem, nekem a kicsi de tisztességes fizetésemből nem tellett drága ruhára. Ki kellett fizetnem a bérletet, az ennivalót, meg a piperét, félre is kellett tennem az iskolára, mert nagyon jól tudtam már akkor is, nem akarok örökre pultos maradni. Szégyennek éreztem azt a munkát. Azelőtt sose gondoltam olyat, hogy szégyen lesz a munka. Mamika nem erre tanított, és ha Mamikára gondoltam, akkor rettenetesen szégyelltem magam ezekért a gondolataimért. Biztos szájon is vágott volna, ha ilyet kimondok előtte.
Timi
Az előző rész ITT, a teljes regény pedig ITT olvasható.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez