Nem azért vájkálunk a múltban, hogy hibást keressünk a jelenlegi életünk alakulásáért
Ha valaki arról beszél, hogy önismeretbe jár/önismereti könyveket olvas, dolgozik önmagával, sokan abba a tévképzetbe ringatják magukat, hogy ez az ember semmi mást nem csinál, csak ücsörög és könyékig dagonyázik a sérelmeiben. Pedig dehogyis.
Először is, nem azért vájkálunk a múltban, hogy hibást keressünk a jelenlegi életünk alakulásáért. Azért fejtegetjük le a rétegeket, hogy megtudjuk, kik is vagyunk mi valójában.Mondok egy példát.Ha én nem tudom, hogy egy bizonyos helyzetben miért reagálok úgy, ahogy, akkor azt feltételezem magamról, hogy azért, mert ilyen vagyok és kész, tehát minden alkalommal ugyanúgy reagálok, ahogy eddig tettem. Akkor is, ha abszolúte nem az lesz a kimenetel, amit én elvileg szeretnék.Ha viszont, az önismeret rögös útjain járok és sikerült már néhány réteget lefejtenem magamról, akkor az automatikus reakcióm előtt még van esélyem felismerni, hogy honnan jön az a reakció és hozzám tartozik-e. Kvázi képessé válok arra, hogy megváltoztassam a reakciómat és a szituációt a számomra kedvezőbb irány felé mozgassam.
Felismerem, hogy az anyám/apám szól belőlem, egy transzgenerációs tégla tör éppen utat magának. Felismerem, tehát van esélyem változtatni rajta. Egyébiránt meg, az analízisben is érdemes szünetet tartani.
Ha engem kérdeztek például mikor épp nem vájkálok a lelkemben könyékig, akkor Azahriáh-t éneklek teli torokból, közben fenséges kajákat rittyentek, az erdőket járom az Emberrel és a kutyáimmal, csodálok egy mezei virágot, gyönyörködöm a holdban, a csillagokban, szeretetteljes beszélgetést folytatok a barátommal, olyan könyveket olvasok, amik reményt adnak, olyanok előadásait hallgatom, akiktől tanulhatok, hálanaplót írok, érzésnaplót vezetek, merengek, kirándulok, terveket szövögetek.
Egyszerűen élvezem, hogy létezek.
Az önismereti út ugyanis nem dagonyázást jelent a sebeinkben.
"Csak" segít megérteni a miérteket.
Amik nélkül puszta automatizmusok által vezérelt cselekvések sorozata az egész életünk.
További írásaimat a Facebook oldalamon olvashatod.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez