Okkal vagy az életemben
Az emberi kapcsolataink során rálelünk arra az igazságra, hogy minden okkal van az életünkben. Hogy mindig tanulunk, tanulnunk kell valamit az adott kapcsolódásból, élethelyzetből, még akkor is, ha az számunkra nem mindig kényelmes, komfortos.
Idő kell, amíg megtanullak. Idő kell, hogy belerázódjak abba, milyen is vagy te. Idő, ahhoz, hogy megértsem, a szabadságod nem jelenti azt, hogy más ölébe akarod hajtani a fejedet olykor, magányos estéken.
Hogy hinni tudjak abban, hogy a szeretetnek van egy ilyen bohém formája is. Hogy nem kell szorítanom téged majd a félelmeimtől vezérelve. Idő és hely kell, ahol a múltam hozadékai nem nyomnak súlyos terheket erre az érzésre. Idő kell, hogy végleg megértsem azzal, ha kicsikarom belőled a tetteket, nem leszek boldogabb. Idő kell, hogy te is elengedd a gondolat láncait és ne félj hinni majd bennem igazán. Idővel meglátjuk azt, amit más nem.
Mert tudod, bár sok dolgok megtanultam, mégis olykor tapasztalatlannak érzem magam, ha rólad van szó. Nem lehet mindent adott séma szerint megközelíteni, különösen nem, ha érzésekről van szó. És olykor nem könnyű levetkőzni a félelmeket, a falakat ahhoz, hogy közel tudjalak engedni, bántás nélkül. A büszkeségem még dolgozik. És az egó néha felettünk is átveszi az irányítást. Még akkor is, ha bevallani szégyelljük. Hogy tehetnénk másképpen is. Kevesebb daccal. Kevesebb sérelemmel. De a múltunk mégis diktálja az iramot még, és gátakat szab.
Okkal vagy az életemben. Célja van annak, hogy kapcsolódtunk. Tanulnom kell tőled magamról. Nem csak az a feladatom, hogy rólad térképezzek fel egészen ismeretlen dolgokat. A feladatom elsőnek önmagam megismerése. Általad is tanulhatok és fejlődhetek. Bármennyi vita és drámai jelenet is zajlik le, minden okkal történik. Megkaptuk ezt az életfeladatot és nekünk végig kell azt járnunk. Pedig választhatnánk a könnyebb utat is.
Szólj hozzá a cikkhez