Őszintén szeretni
Az életünkben minden okkal történik. Minden ember, aki belép az életünkbe, céllal érkezik. Ezek a célok hol nemesek, hol pedig a rosszból kinövekvő bölcselet magvai. Tanulunk és tanítunk ezen a földön. De bármilyen életutat is tudunk magunk mögött, a tiszta szeretet erejét soha ne becsüljük le. Mert bármin is vagyunk túl, vagy bármi előtt is állunk, hinnünk kell abban, hogy a szeretet oltalmaz, és fényt ad.
A tiszta szeretet egy olyan varázslat az emberiség életében, amely meghitté teszi az emberi kapcsolatokat. Akit szeretünk, annak képesek vagyunk elfogadni a hibáit. Akit szeretünk, annak a tetteit nem bíráljuk, csak megosztjuk vele az őszinte véleményünket. Mert nem az a cél, hogy a sárba tapossuk a másikat, hogy fölé emelkedve dicshimnuszt szavaljunk önmagunk gondolatairól, hanem hogy a helyes útra tereljük, hogy a támaszai legyünk, hogy odasegítsük egy lehetséges megoldáshoz.
A szeretet biztonságot nyújt, nyugalmat ad, és segít megismerni önmagunkat. Mert akit szeretünk, és aki viszont szeret, azelőtt a meztelen arcunkat mutatjuk, minden hibánkkal együtt jelenünk meg a másik szemében. És ilyen keretek között tudjuk önmagunkat igazán mélyen megismerni. Segít a határainkat feltérképezni, és a szeretet óvó közegében ráeszmélhetünk, hogy milyen sok mindenre vagyunk képesek. Mert a szeretet, erővel vértez fel a világ gondjaival szemben. Mert aki szeret, attól oly sok pozitív megerősítést kapunk a személyiségünket illetően, hogy már-már elhisszük, hogy káprázatos lényei vagyunk ennek a világnak.
A szeretet magába foglalja a féltést, amelyet néha tehernek élünk meg. Ugyanakkor enélkül a teher nélkül nagyon elhagyatottnak és magányosnak éreznénk magunkat.
A tiszta szeretet nem egy hibátlan emberi kapcsolatot jelöl. Hiszen anya és lánya, férj és feleség, testvérek, barátnők, mind-mind elmondhatják egymásról, hogy az életüket lennének képesek a másikért odaadni, mégis vannak egymás előtt aprócska titkaik, egymástól elszenvedett fájdalmaik és sérelmeik. De a szeretet a keblére öleli a megbocsátást, az elfogadást.
„Lehetetlen megbocsátani annak, aki rosszat tett nekünk, ha ez a rossz lealacsonyít. Arra kell gondolnunk, hogy nem alacsonyít le, hanem fölfedte valóságos helyünket.” (Simone Weil)
Valóságos helyünket annak a szívében, aki képes sejtig hatoló fájdalmat okozni, lélekverő rossztevőnek lenni.
Mert van, akit egy életen át képesek leszünk szeretni, tiszta szívünkből, mindenestül, úgy igazán, de van az a bénító ütés, amelyet képtelenek vagyunk megbocsátani. Ez olyan, mintha a vegytiszta gyűlölet keveredne a kristálytiszta szeretettel, és ennek a végeredménye, egy piszkos kristályos szerkezet, amely rátelepszik a szívünkre. Bár van, aki úgy véli, hogy ebből igenis kicsapódik a fekélyes érzés, és lesüllyed a szívünk mélyére, ahonnan néha előbukkan, de lényegében a tiszta szeretet uralja a terepet.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez