Póthaj, cipő, pénz, azaz hogy lett belőlem 'támogató', 3 hétig…
Nyilván amikor az ember visszanéz egy kapcsolat után, pontosan tudja már, hogy mik voltak azok a finom kis jelek, amik már az elején megmutatták nekünk azt, hogy előbb utóbb baj lesz, ez a kapcsolat nem fog működni.
Összefoglalva tehát, ez egy kis szokványos történet, de számomra mégis van tanulsága, illetve véleményem szerint másoknak is. Persze felmerül a kérdés, hogy kinek lesz ez esetleg majd hátrány a későbbiekben? Nyilván azoknak a hölgyeknek, akik hasonló cipőben járnak, de normálisak és szeretnének kiszakadni a környezetükből, de nem tudnak, mert az ilyen szociális ribancok, már tönkretették a hozzám hasonló férfiakban a hitet, azaz NEM KEZDÜNK KAPCSOLATBA családi, illetve egzisztenciálisan problémás hölgyekkel.
A kezdetek…
Egy netes társkeresőn találkoztunk, nagyon megsajnáltam őt, rossz élete van/volt. Ázsiai férfi felesége volt, de mint utólag bevallotta, a gyerek nem az övé, hanem egy roma származású férfié. Már itt becsöngetett a rossz előérzetem, de én nem az a férfi vagyok, akinek előítélete van, azért mert valakinek így alakult az élete, megérdemel egy esélyt, főleg ha ennyire őszinte és nem titkolja el a múltját. Szerintem egy új kapcsolat induljon tiszta lappal, de úgy látszik ez nem lehetséges. Zűrős családi múlt, tragédiák, egy három éves gyerkőc és valószínüleg egy kis stílű bűnöző testvér által fémjelzett „önéletrajzzal” érkezett meg az életembe. Nyilván ez az „ajánlólevél” megrémített engem is, de én nem az a férfi vagyok, aki zsigerből nemet mond, hiszen a „szociális lelkem” még egyfajta kihívásnak is látta őt, így hát belevetettem magam ebbe a kapcsolatba. Nagyon szerettem volna segíteni neki, de nem pénzzel, hanem lehetőséggel, szereztem volna neki ügyvédet a váláshoz, esetleg egy munkahelyet, másik albérletet, őszintén motivált, hogy az élete egyenesbe kerüljön, hiszen amikor elmesélte a vele megtörtént, már - már szürreális sztorikat, szinte kötelességemnek éreztem azt, hogy segítsek, pedig itt követtem el a legnagyobb hibát.
Az első hibák, de lehet ezek csak sajátosságok…
Ezek viszonylag gyorsan megérkeztek, de akkor ezt még nem éreztem hibáknak, inkább csak egyfajta kétségbeesett segélykiáltásoknak. Az első csóknál, finoman beletúrtam a hajába és felszisszent, nem értettem mit rontottam el. Kiderült, hogy elrontották a póthaját, hullik, stb. Rögtön beugrott, hogy van egy barátnőm, aki ezzel foglalkozik, felhívtam, hogy segítsen. Megbeszéltünk mindent, kifizettem a hajat, 2 hét múlva full service. Most nem akarom azt részletezni, hogy ez mivel jár, a lényeg, hogy megugrottam az első lécet, segítettem neki és jó érzés fogott el ettől. Aztán jöttek egymás után a sztorik, hogy azért nem tud elválni hivatalosan az ázsiai férfitől, mert fél, hogy elveszik a kislányát, hiszen nincs bejelentett munkája. Itt még úgy volt, hogy az ázsiai férfi az apa, de a következő randin bevallotta, hogy egy roma srác volt, aki nem foglalkozik velük, nem fizet gyerektartást sem. Most már látja, hogy hibákat követett el, de hogy nem kapott esélyt eddig az élettől, hogy ezt helyrehozza. Szóval itt csöngetett be elsőnek a rossz előérzetem, biztos kell ez nekem? Akarok én egy megmentő szerepében tetszelegni? Vajon igazat mond nekem? Szóval sorra jöttek a rosszabbnál rosszabb előérzeteim, de még mindig kitartottam, mert azt gondolom, hogy mindenki megérdemel egy esélyt az élettől és lehet, hogy neki én vagyok az, kitudja.
Pénz…
Nyilván a második randi után éreztem, hogy valami nem stimmel a történetekben, valamit eltitkol előttem, vagy szimplán csak át akar verni. Valahogy nem néztem ki belőle azt, hogy egy ilyen szánalmasan egyszerű szociális forgatókönyvvel csatába lehet indulni és tulajdonképpen jól gondoltam, hiszen a végén kiderült, hogy nem volt intelligens, az utolsó hiba után végzetes butaságot csinált. Ne szépítsük a dolgokat, egy okos szponzorvadász, nem esik bele egy ilyen hibákba. Na de vissza a sztoriba, közben vettem neki egy téli cipőt, amit meg sem köszönt, teljesen természetes volt már számára, majd előállt azzal, hogy nem tudják kifizetni az albérletüket, mert a testvérének nincs most munkája. Megkérdeztem tőle mennyi pénz kellene, 160 ezer, plusz rezsi felelte, de elromlott a bojler, meg ez, meg az. Adtam neki 300 ezret, feltételeztem, hogy az elég lesz mindenre. Rezzenéstelen arccal vette át a pénzt, miközben már tudtam, hogy átver, de hagytam magam, mert sajnos én ilyen vagyok. Nem érdekel a pénz, mindenemet odaadnám egy jó ügy érdekében és ezt ezek szerint gyorsan megérzik rajtam. Tudom, hogy ez egy hiba, egy butaság, de majd jóisten, vagy az univerzum, esetleg a karmám remélem értékelni fogja majd azt, hogy én ilyen önzetlen vagyok, ha meg nem, akkor is elfogadom a sorsom, hogy nekem ennyi jutott, de legalább boldogan halok majd meg (remélem jó soká, nem mostanában).
Az utolsó randi…
Már tudtam a randi előtt, hogy ez lesz az utolsó találkozásunk. Nem azért, mert eldöntöttem, hogy nem csinálok nagyobb bohócot magamból annál, ami már vagyok, hanem megéreztem, hogy bekövetkezik majd valami, ami miatt nincs tovább. A hölgy feszült volt végig a randi során, ezért azt éreztem, hogy jót fog tenni egy kis bor, talán oldja majd a feszültséget is. Megint elmondott jó sok problémát, pl az óvodával kapcsolatban, a főbérlő meg milyen egy szemét és hogy mennyire szeretne már egy új életet, stb, stb. Sajnos ezek a mondatai az egyik fülemen be, a másikon ki, már fikarsznyit sem érdekeltek, de aztán megtörtént az utolsó hiba, ami kilöttyentette azt a bizonyos utolsó cseppet a pohárból. Kissé ittasan nyávogó hangon mellém bújva, elkezdte előadni, hogy mikor lenne kedvem elmenni majd vásárolni, mert szeretne szép új ruhákat, meg szeretne beiratkozni egy jogsira is, illetve kezdi úgy érezni, hogy megszeretett. Erre kissé ridegen azt mondtam neki, hogy ez nem így működik, hanem step by step, még nem élünk együtt, gyakorlatilag még azt sem mondtuk ki, hogy járunk, ezt még korainak érzem. Erre fogta magát és átfordult a másik oldalra és gyorsan elaludt. Reggel, amikor szerettem volna „akciózni” kicsit, gyorsan bedobta a nemzetközileg is jól ismert elutasító mondatot, fáj a fejem, hol találok egy fájdalomcsillapítót. Innek már egyenes volt az út a szakítás irányába, készítettem neki egy kávét és reggelit, hazavittem, majd megírtam neki, hogy nem éreztem jól magam vele, ezért meg ezért. Ő meg azt válaszolta erre, hogy ha én negatívumként éltem meg azt, hogy neki tervei vannak, akkor nagyon sajnálja. Én nem sajnálom ezt a pár hetet, mert komoly tanulsággal szolgált, de azért amikor kiderült, hogy a póthaj felrakását neki kellene kifizetni, amire állítólag nincs pénze és inkább szeretné elvinni a hajat, nevettem egy jót. Mennyire szánalmas kis picsa és amilyen ügyes volt a szociális sztorikkal az elején, annyira elcseszte a végét ostoba módon.
Konklúzió…
Sajnos van, szerintem nem csak a magam számára, de lehet férfitársaimnak is, akik még nem kerültek hasonló szituációba, azaz NEM KEVEREDHETÜNK VELÜK! Most jogosan kérdezhetitek, hogy kikkel nem keveredhetünk? Hát velük, a szociálisan és emberileg is problémás hölgyekkel. Nem fogunk tudni segíteni, mert amikor a kezünket nyújtjuk, le akarják tépni a karunkat. Van kivétel? Biztosan van, de amennyiben az első jelek ilyenek, mint nálam, bármennyire is fáj, azonnal el kell köszönni, mert nem szabad mélyen belekeveredni ezekbe a félresiklott életekbe, hiszen nekik nem ránk van szükségük, mert nem tudják kezelni azt a fajta szociálisan érzékeny intelligenciát, ami pl bennem is megvan. Most persze mondhatjátok azt, hogy minek ezt ennyire kifejteni, minek közkincsé tenni azt, hogy „lehúztak öcsém, egy lúzer vagy”, mit dumálsz itt félre, minek magyarázod a bizonyítványod. Pedig a célom ezzel a cikkel nem az volt, hogy idióta módon publikáljam a nagyvilágba azt, hogy átvágtak, becsaptak, vagy nevezzük ezt bárminek, hanem szimplán csak annyi, hogy a párkapcsolati kudarcaim fejezetébe leírhassak egy olyan sztorit is, mely lehetséges, hogy segít majd valakinek, vagy valakiknek tisztán látni, ha egy hasonló helyzetben találják majd magukat és lehetséges, hogy megkönnyítem majd számukra a döntést, azaz: Biztos, hogy kell ez nekem?
Mintha olvastam volna már valahol egy szánalmas pasi hasonlóan kezdődött sztoriját… :)
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez