Se veled, se nélküled
Átkozottul nem azért jöttem ide, hogy hibáztassalak, elítéljelek, és a fejedhez vágjam mennyire nem vagy tökéletes. Nem terveztelek bántani, soha. Nem terveztem feladni sem, sőt idejönni se terveztem.
Az, hogy visszaforduljak többször merült fel bennem, mint bármi. Miért nem tettem? Ez nem pszichológia, hiába keresem a motivációt. Nem fizikai vonzalom az, ami idáig húzott, és tudod mit, nem is kémia. Ne mondják nekem, hogy egy nő illata képes ilyen baromságokra rávenni az embert.
A fenébe is, az égvilágon semmilyen magyarázatot nem találok arra, miért állok most előtted. Előtted állok századszorra és várom, hogy valami más legyen, hogy most ne ezer kilós sziklaként guruljunk át egymáson. Ez az egész engem tönkretesz, minket tesz tönkre. Ha engedünk neki, lefekszünk egymással, ha nem, azt hiszem, belehalok.
Elég ebből értsd meg, veled vagy nélküled, de én nem haragszom tovább. Eddig felemésztett a tehetetlen düh. Az illúzió, amit valóságnak hittem utat tört magának minden éjjel. Rémálmaim voltak arról, ahogy más csókol, ahogy más foga tépi le a csipkét rólad. Izzadtan ébredtem, ölni tudtam volna. A telefonomért nyúltam, hallani akartam a hangod, hogy biztos legyek benne, senki fülébe nem sóhajtasz éppen, de nem vetted fel. Reggel pedig már én nem vettem fel. Így bíztunk egymásban. Sehogy. Ha téged akartalak, önző voltam, ha taszítottalak magamtól, akkor is. Most már tudom, hogy az én számból elhangzó szeretlek számodra ostor, a szívedet korbácsolja, ahányszor kimondom. Mert mi csak így tudjuk egymást szeretni, gyötrő szenvedéssel és szenvedéllyel. Miért adunk esélyt az újabb és újabb hibákra, aztán mentjük fel a másikat, hogy megmaradjon a reménye egy romokból épített közös jövőnek? Miért nem adjuk fel? Elfogytam.
Tehát itt vagyok, itt vagyok, hogy elengedjelek. Nem akarlak, és nem ígérem, hogy nem kereslek, vagy nem jutsz eszembe minden nap, de ezért jöttem. Amíg ide nem értem. Most nem tudlak. Rád nézek és megint az enyém vagy, a kincs, amit csak én ismerek. Néha gyűlölettel, néha a legerősebb vággyal a szemedben ébredtél az oldalamon. Éjszakánként mellettem igazgattad órákig a párnát, fordultál a hátadra, ha nem tudtál aludni a sértődöttségtől. Számtalan hisztidnek voltam tárgya és elszenvedője és még olyankor is jobban hasonlítottál a nőre, akivel az életemet szerettem volna leélni, mint bárki más. Te viszont meg akartál változtatni, nem számoltál vele, hogy túlságosan beleszeretsz a prototípusba.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez