Túl az első házasságon…
Az én baráti társaságomban is, ahogy az az egyedülálló, többnyire elvált nőknél lenni szokott, a téma leginkább a párkapcsolat – ha már nem vagyunk benne… Mivel a házasságot általában és a saját házasságunkat is külső szemlélőként tekintjük, sok minden látszik, ami addig nem volt nyilvánvaló, amíg benne voltunk.
Szerencsések vagyunk, mert mindannyian úgy gondolunk vissza első házasságunkra, mint életünk egyik nagyszerű periódusára, amiben mindkét fél mindent megtett a másikért. Valljuk, hogy jó döntés volt megházasodni, hogy szép, bár nem egyértelműen zökkenőmentes évek vannak mögöttünk, amelyek tapasztalatától váltunk felnőtt nőkké. Abban is egyetértünk, hogy akkori tudásunk legjavát adtuk – ez másképp nem is lehet, hiszen mindenki mindig a legjobb döntéseket hozza meg az életében. Azt pedig egyértelműen és egybehangzóan mindannyian kijelentettük, hogy most értünk meg igazán a női szerepre.
Tetszik vagy sem, mostanra csiszolt bennünket az élet olyan nővé, aki női léte természetességéből fakadóan tud nő lenni a férfi mellett. Saját életemben én is most értem oda, hogy képes vagyok félretenni az egomat, az irányítást, “férfi erősködésemet” és gyenge nőként szerepet vállalni egy erős férfi mellett – persze szingliként egyelőre csak elméleti szinten. Sokkal jobban, világosabban látom és értem a nő szerepét a kapcsolatban, mint valaha. Na és a hibákat is, amelyeket elkövettem a házasságomban, és amelyeket remélhetőleg leendő kapcsolatomban nem fogok elkövetni. De bizonyára az az élet rendje, hogy az idővel okosodunk és szerepeinket is jobban látjuk, értjük.
És sokmindent megtapasztaltunk! Míg első házasságunkban mindannyian inkább társként, egyenrangú partnerként vettünk részt a férjünk mellett, a jövőre vonatkozóan egészen más elképzeléseink vannak. Egytől egyig kiszállnánk a házasság vezetéséből és nőként szeretnénk létezni a társunk mellett. Nem, ez nem azt jelenti, hogy szeretnénk visszavonulni a munkától! Mindannyiunk életében fontos szerepet játszik a hivatás, ez nem változna.
A házassághoz való hozzáállásunk változott, és persze a társ kivalásztásának szűrője is. Míg első házasságunkban tudatosan vagy inákbb tudat alatt olyan férfit választottunk, akinek beleszeretttünk az eszébe, a humorába, az emberi tulajdonságaiba, most egészen mást keresünk. Elsősorban a férfit! Azt a hímneműt, akiről a férfiasság jut eszünkbe, és saját nőiességünk kiteljesedése. Aki mellett ösztönösen visszahúzzuk karmainkat, akire minden szempontból rábízzuk magunkat, és aki mellett önmagunk lehetünk!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez