A kishercegnek nem kell a korona. Dzsudzsák Balázs úton a világvégére
Dzsudzsák Balázs, jelenkorunk egyetlen nemzetközileg is számon tartott focistája képzeletbeli útján Moszkva felé valószínűleg nem morfondírozik el azon, vajon mivel váltotta ki azt az elemi erejű felháborodást, ami most itthon a futballbarátok és a közvélemény jelentős részében tapasztalható.
Nem olyan játékos vagyok, akinek az a célja, hogy kétmillió euró fölött keressen. Én spanyol vagy olasz csapatban játszanék szívesen, csak azért nem mennék el Törökországba, hogy ne legyenek anyagi gondjaim.
Dzsudzsák Balázs - 2010.
A sors azonban úgy hozta, Törökországnál meg sem állt, repült még egy kicsit tovább. A kép még csak fotómontázs. Hamarosan azonban maga lehet a valóság...
„Dzsudzsák nem érti a gyűlölködést” – jelent meg a minap az újságcím, s nincs kétségünk afelől, valóban nem érti. Ahogyan sok mást sem, ami a magyar labdarúgást jelenti, vagy épp körbeveszi. Dzsudzsák ugyanis – bár nyilván mint focista óriásit fejlődött – fejben maradt az NB1-es mocsár kellemes melegének szintjén. „A pályafutásáról neki kell döntést hoznia, ha rosszul dönt, akkor ő viseli majd a döntés következményeit is, de ez az ő ügye. Érthetetlen, hogyan csaphat át ilyen mélységes gyűlölködésbe az, ha egy magyar futballista egyik külföldi csapattól a másikhoz szerződik" – mondta a focista szóvivőjévé előlépett menedzsere. Láthatjuk, menedzsere szintén ezen a szinten mozog, hiszen kettejük közös halmaza: a pénz.
Balázs szerződése a világ végére (mondjuk ezt úgy, hogy futball szempontból mi sem vagyunk épp a Wembley szomszédja) ugyanis azért váltott ki országszerte valódi hisztériát, mert ma, Magyarországon, egy Dzsudzsák Balázs szintű játékos nem teheti meg, hogy eltékozolja a tehetségét. Átigazolása egy bohóccsapat alkotta vándorcirkuszba ugyanis minden magyar futballszerető szívét töri össze, pusztán csak azért, mert mindannyiunk pici vágya nem válik most valóra. Ezt nem érti Dzsudzsák és Vörösbaranyi, és nem is fogja soha.
Erőltetett hasonlattal a focista esete sokban hasonlít a faluból elszármazó értelmiségihez, aki hatalmas tehetségként robban be a „városba”, hogy aztán pár évvel később megkeseredve, önmagával hadban térjen vissza. Dzsudzsáknak nem kellett a korona. Az a korona, mely őt emelte volna a jelenkori magyar labdarúgás legjobbjává, gyerekek ezreinek példaképévé.
Lehet még nagy futballista Dzsudzsák Balázs. Talán sikerül kitörnie Dagesztánból egyszer, igaz biztosan nem olyan könnyű mint Manchesterből vagy épp Párizsból (utóbbi földrajzi neveket ízlelgessük még egy kicsit). Fiatal még, sok munkával újra visszakapaszkodhat a térképre. Ám egyet biztosan elvesztett. A kritikálatlan, gyermeki csodálatot, amivel adózott előtte mindenki: a faluból kitört legifjabb fiú, aki helyettünk is megcsinálta álmát, akiért jó érzés volt álmodni. Eddig.
Ehelyett sajnos beigazolódott az, ami előtt oly sokszor hajtottunk fejet az utóbbi időben, nem csak a sport terén. A pénz mindent mozgat, mint egyedüli értékmérő. Kevés munka, sok csillogás, nagy partik, bohóckodás. Magánrepülővel ingázó focisták, sajtófogadással egybekötött labdás edzés, PR erőnléti edzés, exkluzív VIP meccs az Orosz Üzletemberek Válogatottjával. Ez ma az Anzsi Mahacskala, Dzsudzsák Balázs csapata.
De ne legyünk ilyen szigorúak. Egy helyen ugyanis most minden kétséget kizáróan hatalmas sztár lett Dzsudzsák. Ez pedig a hazai futball akolmelegét árasztó NB1-es öltöző. Ahol az értékmérő a valódi munka és fejlődés helyett a lógás, az alibizés, és persze ezzel párhuzamosan a minél hatékonyabb ár-érték arány elérése (értsd: minél kevesebb munka, annál jobb szerződés). Ez ma a vágya a legtöbb hazai futballistának, hiszen valódi játékossá fejlődni túl nagy felelősség és túl sok munka. Te se tedd Balázs. Elvégre így is kereshetsz elég pénzt.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez