Amerikai extrém luxusautó-koncepciók a XX. század elejéről
Az ötvenes-hatvanas évek az amerikai autóipar számára az addig elérhetetlennek tűnő álmok megvalósítását jelentette: Az akkori formatervezők a minél magasabb fokú automatizáltságot és az alternatív hajtások megvalósítását keresték, ám a fogyasztás, a környezetszennyezés és kocsik súlya teljesen lényegtelen tényezők voltak.
Kennedy 1961-ben meghirdette a holdraszállási programot. Az űrkorszak beköszöntött az autógyártáshoz is. Az ekkoriban elkészült koncepcióautó-tanulmányok leginkább egy sci-fi film díszletére hasonlítottak, mintsem egy halandó ember közlekedési eszközére. A tervezők szeme előtt egy vezető nélküli botkormánnyal és gombokkal vezethető futurecar lebegett, melynek alakját az űrrepülő ihlette. Nemcsak a formatervezők, de a mérnökök is kitettek magukért. Az 50-es évek tanulmányautóinak technikai színvonala évtizedekkel előzte meg a korát. Divatba jöttek az alternatív hajtásmódok, és egyértelműnek látszott, hogy a befutó a gázturbina lesz. A Chrysler odáig merészkedett, hogy 1963-ban 50 darab gázturbinás autót osztott szét a legmegbízhatóbb vásárlói között, hogy két évig szabadon teszteljék azokat. A fogadtatás vegyes volt, a tábor egyik fele rajongott a nagy teljesítményért, a másik fele pedig soha nem tudott megbarátkozni, hogy valaha is ez legyen a jó öreg motor helyett. Egy érdekesség a gázturbinához: 1965-ben Craig Bredlove mérnök Spirit of America nevű gázturbinás gépével túllépte a 800 km/h sebességrekordot, amit csak öt év múlva sikerült megdönteni Gary Gabelichnek egyedi építésű gépével (Blue Flame – 1018 km/h).
A gázturbina „sikertelensége” ellenére pár ötletet azért csak sikerült átmenteni a tanulmányautókból a szériákba (felhajtható kormány, kiforduló ülés, varázsszem), míg több ötlet a süllyesztőben végezte (botkormány, üvegtető, gázturbina). Az embereket azonban érdekelték az álmok, és szívesen néztek a jövőbe az autókon keresztül. A mérnökök megálmodták a korszakalkotó hajtásláncot, és annyi extrát, hogy ezekhez az autókhoz képest még a nyolcvanas évek európai luxusautói is fapados modelleknek tűnnek. Ezeknek az autóknak köszönhető az is, hogy az európai emberek szemében akkor Amerika a végtelen optimizmus, és gazdagság szimbóluma lett. Mostani összeállításunk nem törekszik a teljeségre, csak a szemek elkápráztatására:
1917 Golden Submarine – 2008 Silver Submarine
Harry Miller 1916-ban találta ki, hogy a versenyautókat nemcsak érdemes áramvonalasra tervezni, hanem érdemesebb fémből készült alkatrészeit alumíniummal is ötvözni. A szélcsatornában tesztelt, 104-es tengelytávú Golden Submarine-t 15 ezer dollárból építette meg a mérnök. Ez a 289-CID, cross-flow, vízhűtéses, 136 lóerős négyhengeres motor lett az előfutára a későbbi években nagy sikerű Offenhauser motoroknak. 1917 júniusában az Illinois államban található 250 mérföldes Maywood versenypályán az 1600 kilós autó világcsúcsot futott. A legendás autót pár évvel ezelőtti újragondolta a Webb Automotive Arttársaság. A botkormányos kocsi természetesen ma már sugármeghajtású.
1948 Tucker Torpedo
Mindösszesen csak 51 példány készített el a Tucker Torpedóra hallgató tanulmányautójából a chicagói Preston Tucker gyár. A kicsi limitszám mögött a korabeli amerikai lapok szerint a Big Three autógyár és Homer S. Ferguson, Michigan akkori szenátorának azon mesterkedése állhatott, hogy eltegyék láb alól a Tucker Corporation vezetőjét. Az autó egyes elemei és funkciói egyébként nagyon innovatívak voltak. A jármű legismertebb jellemzője, hogy fényszórója (Küklopsz szeme) automatikusan váltogatta fényszögét, ha a kocsi 10 foknál nagyobb kitérést produkált a kanyarokban. Szintén újdonságnak számított, hogy a gépkocsoit korszerű ütközésvédelemmel, kanyarstabilizátorral és a világon először biztonsági övvel is ellátták. A hátsókerék meghajtású autót egy külön rögzítőfékkel lehetett a tolvajoktól megvédeni. A Tucker Torpedo ezenkívül számos más újítással is el volt látva, amelyet a későbbiek során elhagyták. Ilyenek voltak a magnézium felnik, a tárcsafék, az üzemanyag-befecskendezés, az öntömítő tömlő nélküli gumik, és a közvetlen meghajtású nyomatékváltó.
1954 Pontiac Bonnevile Special
A kétüléses sportautó tervezője a neves designer, Harley J. Earl volt. A manufakturális eljárással elkészített autón alkalmazták először a világon a plexi kabintetőt. A sirály-szárnypaneleket acél helyett vékony üvegszálból készítették el. A becslések szerint az autó 300 lóerős volt over-the-top rakétamotorának köszönhetően.
1955 Ghia Streamline X-Coupe
A Ghia típusú kocsit kimondottan a Chrysler vezetőjének, Virgil Exner kérésére tervezte meg Giovanni Savonuzzi aerodinamikus. Az autó állítólag Rita Hayworth főszereplésével bemutatott Gilda című film noir klasszikus után kapta a nevét. A versenyautó futóművefelvette a versenyt a Ferrarival és a Maseratival, ám a Steamline-t kimondottan csak gazdagoknak gyártották. A szélcsatornában tesztelt kisméretű járművet gázturbina motorokkal szereltek fel, amelyek egyaránt működtek benzinnel, gázolajjal, de kerozinnal is. Az autó elméleti végsebessége 225 km/h volt. Az állom autó 2becsült értéke 1-1,3 millió dollár között mozog.
1956 Buick Centurion
A Buick Centurion Concept 1956-ban debütált először. Az üvegszálból készített autó belső és külső formavilágát egy buborék alakú pilótafülke ihlette. Az aerodinamikai jellemzők figyelembevétele mellett a tervezők egy 325 lóerős V8-as motort dugtak a motorháztető alá, ami mellé süllyesztett fényszórókat is elhelyeztek. Az autó hátsó végét úgynevezett szárnyas-típusú sárvédőkkel láttak el. Érdekes, hogy a jobb navigáció érdekében a tervezők a csomagtartó mögé egy televíziós kamerát is beépítettek, hogy az folyamatos „jelentést küldjön” a hátsó forgalomról a műszerfalba beszerelt képernyőre.
1961 Chrysler Turboflite
A gázturbinás Turboflite messze megelőzte korát: automatikusan nyitódó ajtók, nagy hátsó spoilerek, összecsukható oldalsó ablakok, hátsó lámpák és irányjelzők, habszivacsból elkészített ülőpárnák, és úgynevezett elektrolumineszcens típusú belső világítás.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez