Homokóra, Koppány Attila festményei
Nyugtalanságot és magabiztosságot, rend és káosz harcát, fény és árnyék kontrasztját egyidejűleg tárják elénk Koppány Attila kristályai, kemény élek és markáns ívek között-mögött testet öltő alakzataikkal. A világ megértésének vágya és befogadhatatlanságának elfogadása hívta életre ezeket a személyes jeleket és spirituális rácsokat.
Ugyanakkor mély átéléssel, magas hőfokon, széles látómezőt feltárva létrehozott képek előtt állunk. De mielőtt azt a leegyszerűsített vélekedést olvasnánk e sorok között, hogy Koppány Attila jó és rossz, békés ás arrogáns tartalmakat feleltet meg pusztán egymással, úgy kell pontosítanunk, hogy a világ szelíd és vad, spirituális és fizikai, negatív és pozitív megnyilvánulásai feszülnek egymásnak képein. Nem tudhatjuk, csak sejthetjük, hogy merész és éles színválasztásai-ütköztetései a természetes és a mesterséges, a racionális és az irracionális minőségek hűvös társításai-e vagy azok alakulásának küzdelmes fázisai.
A festő felelős és súlyos ecsetvonásokban törekszik a rendteremtésre, még ha szikár vagy nyers struktúrái között lágy és lírai hangok kérnek-kapnak is létjogosultságot. Beethoven zenéjében, Dosztojevszkij regényeiben, vagy Caravaggio piktúrájában is lágy és kemény hangok és tartalmak csendülnek-csapnak össze. Koppány Attila láthatólag nem foglal állást, de ténykedése annak elmélyült vallatására vall, ama ellentmondás és tény elfogadását jelzi, hogy világunk hol talpig ünnepélyesen, hol keresztre feszítve, hol meg letolt gatyával leledzik-vergődik az összefüggések viszonylatában.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez