Interjú: Portugália egy magyar idegenvezető szemüvegén keresztül
Amikor Portugáliába jöttem, nem csak az a cél lebegett a szemem előtt, hogy jól érezzem magam és egyik buliból a másikba zuhanjak, hanem az is, hogy megmerítkezzek az itteni kultúrában és nyelvet tanulhassak. Az előbbivel egészen jól állok, a nyelvtudásom viszont sajnos egyelőre körülbelül tíz alapszóra szorítkozik, de reméljük ez is változni fog még.
Lisszabon megismerésében azonban nem csak a saját magam elképzeléseire hagyatkoztam, hiszen találkoztam Krisztinával, aki 11 itt töltött év után már könnyedén kalauzolt el a város rejtett zugaiba is.
Bár kezdem megérteni, de a te szemszögedre is kíváncsi vagyok: miért pont Portugália?
Ez egy olyan ország, ami megfogja az embert és nem engedi el. Aki meg szeretne gazdagodni az ne ide jöjjön, mert ez itt nem elérhető szerintem. Aki viszont egy nyugodt életre vágyik, ahol nem kell idegeskednie túlzottan, annak ez tökéletes hely.
Tehát vállalkozást elég nehéz itt indítani magyarként?
Nagyon sok magyar próbálkozik meg vele, vannak kevésbé sikeresek, vannak sikeresebbek, de ez, mint minden országban, itt is kiszámíthatatlan.
Mesélj kicsit az általad vezetett túrákról!
Amit én csinálok, az kicsit más, mint az idegenvezetés. Az emberek mostanában nem szeretik, ha megmondják nekik, hogy mit csináljanak, ezért szeretem jobban ezt az utaskísérés kifejezést, mert én segítek nekik abban, hogy jobban érezzék magukat, ez személyre szabottabb. Próbálok ráhangolódni az adott párra, társaságra és azt adni, amit ők szeretnének, ez nálam kulcsfontosságú.
Európában nagy divat, hogy a helyiek mutassák be a várost a saját szemszögükből. Idővel ezt én is megfigyeltem és hivatalosan elkezdtem csinálni itt.
Hány fővel szoktad indítani őket, miben különböznek a te túráid a többitől?
Gyakran kérik tőlem, hogy olyan helyekre menjünk el, amik nincsenek benne az útikönyvekben.
Az, hogy hány fővel indulunk, változó. Volt már hatvan fő is busszal, volt olyan, hogy százhúsz főt kellett koordinálni más idegenvezetőkkel karöltve. De amire én fókuszálok az inkább a családosok, vagy mondjuk egy 5-6 fős baráti társaság.
Ami érdekesebb, hogy jönnek egykék is. Azért nevezem így őket, mert teljesen egyedül utaznak, hiszen tudják, hogy elég nehéz mostanában olyan útitársat találni, akinek pont akkor van pénze és szabadsága, mint nekik és ugyanúgy néz a világra, mint ők. Valaki szeretné, hogy külön foglalkozzak vele, de valaki azt kéri, hogy tegyem hozzá egy másik csoportomhoz, ez is változó. Én csak azt mondanám, hogy bátran utazzatok egyedül is!
Hogy szokott kinézni egy túranap?
Azt szoktam ajánlani, hogy fél tízkor találkozzunk, mert tíztől nyitnak a boltok, és ha előbb találkozunk, akkor nem tudom nekik megmutatni a helyi különlegességeket, mint például, hogy hol lehet kapni szárított tőkehalat. Vannak félnapos túráim, és egész naposak is, viszont akadnak különleges kérések is. Így volt ez szeptemberben is, amikor azzal kerestek meg, hogy ugorjunk repülőből és nem szerettem volna két órát várni a turistáimra, ezért ötezer méterről én is ugrottam.
És nem féltél nagyon?
Dehogynem, mindenki fél, de ez is olyan dolog, amit le kell győzni. Amikor felvisznek és kinyitják a repülő ajtaját, akkor azért elkezdesz káromkodni, de aztán számolni kezdenek, hogy egy, kettő, három és kettőre ugrani kell, mert a harmadiknál már fognád az ajtót.
Szóval vannak különleges kérések is, de mindent a vendégekért! (nevet)
Esküvőszervezéssel is foglalkozom december óta, ez egy új ág.
Mi a legmesszibb hely, ahova szervezel utakat még?
Van egy utazási iroda, akivel Santiago de Compostelaba utazunk, mert nagyon sok a zarándok, hiszen az El Camino egy igen felkapott téma lett, és tavaly jött egy ilyen kérés, hogy kilenc napon keresztül én vezessem ezt a túrát. Porto, Aveiro, Óbidos, Coimbra csak pár hely az érintettek közül. Ilyenkor lemegyünk délre egész Algarve-ba, innen vezetünk túrákat Sevillába is. Van, aki biciklivel, van, aki gyalog teszi meg az utat. Valaki Lisszabonból megy, de Portoból is sokan indulnak, az egy rövidebb megoldás.
Ahogy érzékeltem, az elmúlt évek során lett ennyire népszerű az El Camino. Szerinted ez miért van így?
Sokan kérdezik azt is tőlem, hogy miért pont ez a srác (Salvador Sobral) nyerte az Euróvíziós Dalfeszitvált. Én úgy gondolom, hogy sok embernek elege lett a nyomásból, ami kívülről érkezik és valami egyszerűt szeretett volna kapni, valami újat, valami mást. Az El Camino út is arról szól, hogy megtaláljuk önmagunkat.
Azok az emberek, akik megteszik ezt az utat, más arccal jönnek haza. Talán azért akarják ezt megcsinálni sokan, mert elveszettnek érzik magukat és nem találják a kiutat. Mert azt remélik, hogy ezáltal megtalálják majd önmagukat.
A beszélgetésünk elég mozgalmasra sikeredett, hiszen miközben ezeket mesélte Krisztina, elvezetett pár érdekes helyre, ami eddig annak ellenére lemaradt a listámról, hogy már lassan egy hónapja itt lakom.
Hogy jól kezdjük a délelőttöt megkóstoltuk a Ginginját, vagyis meggylikőrt, amit a festői szépségű Óbidosban csokicsészébe töltenek és egy kupica nagyjából mindenhol csak egy euró körül mozog. Volt szerencsém egy kis boltba is betérni, ahol kizárólag az Azori- szigetekről árulnak különböző dolgokat, így például tejberizs-likőrt és maracujás frissítőt, ami seperc alatt a kedvenc helyi szomjoltómmá vált.
Ha az ember erre téved nem árt nyitott szemmel járnia, hátha belebotlik a színesebbnél színesebb falfirkákba, hiszen Lisszabonban igen nagy népszerűségnek örvend a street art kultúra is.
És még egy érdekesség, amit nem tudtál Lisszabonról? Itt található a világ legszexibb vécéje is!
Egy biztos: Krisztinának teljesen igaza van, hiszen ha beteszed a lábad Lisszabonba, az mindig visszahúz majd.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez