Van, akinek egész életén át megadatik, hogy lubickoljon, van, akinek nem. Így volt ez régen és ma is. Mialatt pedig változtak a fürdőzés szokásai, annak egyre inkább központi kérdése, pompázatos színhelye lett a fürdőkád.

Ma már természetesnek tűnik, hogy egy hosszú nap után kádunk forró vize oldja fel a stresszt. Mindez azonban még 100 évvel ezelőtt sem volt az. Az alapokat - mint sok egyébben is- a Róma Birodalom már kétezer évvel ezelőtt lefektette. Palotaszerű közfürdőkben szolgálták ki a polgárok igényeit, akik nagyszerűnek tartották a találmányt. Az épületekben minden szolgáltatás elérhető volt, a gőzfürdőtől kezdve a hallgatag masszőrökig. A tiszta vízről ügyesen tervezett vízvezeték gondoskodott, s nemcsak a fürdőkben, hanem a gazdagabb arisztokraták házaikban is, amelyeknek szintén elengedhetetlen részét alkotta a mártózásra alkalmas medence.



Királyi szagháború

Róma után több mint ezer évig boszorkányságnak tűnt volna Európában, ha egy kifinomult ízlésű lovag akár csak egy dézsával is megpróbálta volna elkápráztatni háza népét. A korabeli viszonyokat érzékletesen tükrözi az akkori pompa és kultúra fellegvárának egyik fontos regulája a Napkirály udvarából: „A jól nevelt lovag nem köp az asztalra, vagy nem köp át az asztalon keresztül, legfeljebb a földre, vagy a falra.” Vagy egy sértődött dáma pikáns válasza, amelyet a kezei piszkosságát firtató gavallér fejéhez vágott: „Ha a kezem piszkosnak tűnik, nézze csak meg a lábamat!”

Turbános urbánusok

Hazánkban az első írásos emlék, mely a kád szót tartalmazza az 1527-es Érdy-kódexben olvasható: kaad. A kád szó végső forrása héber eredetű (faveder), mely görög közvetítéssel került nyelvünkbe. Sőt egy 1656-ból származó feljegyzés tanúsága szerint Berényi György uraságnál „helyiség szolgált a fürdésre”, melyben már egy valódi, rézből készült kád is a gróf rendelkezésére állt. A magyarországi fürdőkultúra meghonosításában nagy szerepük volt a török hódítóknak. Budapesten máig megtalálhatók az e korban épített hasonló jellegű építmények, amelyeket hasznosságuk okán még az alkotóik iránt táplált rossz érzés sem tudott lerombolni. Sőt egészen a tizenkilencedik század végéig „fürdőtisztességben”- egy egyszerű lepedő a test köré tekerve- és mezítláb jártak az emberek a közfürdőkbe, akár még télen is.

Western hősök dézsában

Előttünk a kép, ahogy az út porától piszkos banditát valahol a vadnyugaton, a kisvárosi bordély fürdőjében szemfüles ellenfele pisztollyal meglepi. A dézsában éppen lábát tisztogatja, füstöt fúj. Látszatra tehetetlen, ruhája, fegyverei mellette levetve, kiút nincsen. Aggodalomra azonban semmi ok, a hab alatt, ágyéktájon ott lapul a felhúzott fegyver, amely végül leteríti a meglepett „meglepőt”. Mindez szempontunkból csupán azért érdekes, mert nagyjából az 1880-as évekre tehető, amikor a régi klasszikus fürdőket immáron az új igényeket kielégítő intézmények váltották ki. Itt már nem a közös pancsoláson volt a hangsúly, hanem azon, hogy az emberek valóban tisztálkodjanak. Éppen ezért már nem a nagy és közös medencék szolgálták a látogatót, hanem elkülönült, kis személyes kádak, ez esetben dézsák.
Közös kádnak…

Mivel a korabeli fürdőházakban nemcsak úszkálni lehetett, hanem néhány orvosi szolgáltatást is végeztek - köpölyöztek, vért csapoltak -, egészségügyi szempontból igen sok probléma adódott. A különböző járványok felbukkanásakor az emberek elfordultak a közös fürdőzéstől, otthon pedig egyáltalán nem adódott rá alkalmuk. Ám az 1900-as évek elején még nem volt a lakásokban melegvíz, így a kádakat külön fűtötték. Leggyakrabban fűtőkályhával melegítették a vizet. Miután a kádat ettől elkülönítették, alkalmazták a „holland csőkötést”. Ez több szempontból is hasznosnak bizonyult: egyrészt a csövek fűtötték a helyiséget, másrészt gyakran szekrényt passzítottak hozzá, melyben ruhákat szárítottak. A századelőn azonban csak presztízsből szereztek egy-egy kádat, hiszen ritkán használták. A fürdőszoba leggyakrabban ablaktalan, piszkos helyiség volt, amolyan kamraféle, ahol lomokat tároltak. A kádban pedig főként szenet tartottak benne.

Luxusvizeken

A fürdőkádban a vásárló pénztárcájától függően készültek cinkből, rézből, öntöttvasból, porcelánból, sőt az igazán tehetősek olykor aranyból is rendeltek. A tervezők vad álmainak köszönhetően manapság már nemcsak unalmas, kúp alakú mélyedésekben ejtőzhetünk. Láb felőli oldalán gyakran gömbölyű, olykor lejt vagy olyan, mint egy természetes tó kicsinyített mása. Az igazi ínyencek nem érik be ennyivel: ma már pezseghet is a fürdősótól egészséges víz. A pezsgőfürdő beépített, koncentrált sugara kellemesen masszíroz. Sőt, a Japánban feltalált szerkezetbe csak bele kell ülnünk, és a gép a program elindítása után makulátlanul tisztára csutakol bárkit. Itt tartunk ma. És lehet, ha húsz év múlva cikket kell írni a fürdőkádakról, még mindig a víz lesz az úr…

:

• fürdőszoba higénia kád kádkrónika tisztálkodás

---

Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!