Kis pincék - jó borokkal, s vendégszerető borosgazdákkal
Eljött a rég várt pünkösdi - immár hagyományossá váló- Nyitott Pincék Napja, amelyet a természet is kitűnő jó kiránduló idővel támogatott, hogy minél többen felkerekedhessenek egy jó kis pince túrára.
Számos bor-régiót bejárva már, eltökéltem, hogy a következő adandó alkalommal egy olyan szőlőtermesztő helyet látogatok meg, amelyik nincs reflektorfényben, nem oly trendi, nem csillog-villog, de sokéves hagyomány alapján termelik a szőlőt, s kereskednek borral, s igazi szeretettel, s hozzáértéssel művelik azt, a területen lévő kisgazdák.Ilyen volt pár éve Sümeg, a Palota Pince http://palotapince.hu/,s az általa szervezett helyi borjuniális, ahol számos kisgazda borát kóstolhattam, s csodálhattam meg.
Baj-ra esett a választásom - nemcsak azért mert Tatán töltöttem a Pünkösdöt -, hanem azért mert már egy kicsit körüljártam az Ászár-Neszmélyi borvidéket/ Hilltop, Szőllősi Pince,stb./, s mindig izgatott, hogy a történelmet figyelve, milyen lehet az a baji Szőlőhegy, ahol az egykori Nagy Magyarország egyik legnagyobb földterülettel bíró főnemes családja, a csákvári Esterházy-ak az egyik akkori legnagyobb, jól megtervezett borpincéjét hozta létre.
"A 19. században a falu gazdasági fejlődésnek indult, nagy kiterjedésű szőlői és híres bortermelése volt. Az Esterházy-uradalom mintagazdaságot és nagy pincészetet működtetett itt. A Szőlőhegy kies fekvésével, hegyes-völgyes tagoltságával, kellemes klímájával, borospincés présházaival és régi, szép villáival már régóta vonzza az embereket. Itt található a műemlék jellegű Nagypince/Rákóczi-pince, amelyet 1745-ben Fellner Jakab épített az Esterházyak pincészete részére, mai formáját 1798-1801 között nyerte el. A pincének nagyméretű, nyolcszögű középtere van, tizennégy ágában mintegy 40 ezer akó bor fért el. A pincészet nevezetessége volt az 1832-ben készült 2150 akós óriáshordó. Csak megjegyzésként, hogy jelenleg használaton kívül van,s az enyészet marja a sok évet megélt falait, bár boripari műemlékként van nyilvántartva.
Borutamat az internet segítségével terveztem meg - melyben szerepet játszott egyik kedvenc borfajtám a kóstolgatás végére való illesztése is. Felpattantam kétkerekű paripámra ,s elindultam Tatáról az új baji bicikliúton,amely egyszer csak abbamaradt/!?, s így folytattam a kicsi, de takaros település közútján, egészen a Szőlőhegyet jelző tábláig, ahol már jelölve volt a Nyitott Pincék bordó szalagja, hogy a borturisták segítségére legyen.A buszfordulónál azért megkérdeztem az ott várakozó idős férfit, hogy merre is van az a Vincellér u., hát nem jutottunk előbbre, mivel a bácsi szívesen elmagyarázta volna nekem, hogy merre menjek, hogy megtaláljam az általam keresett utcát - Tatabányán, mert ő odavalósi!?
Borszimatomra utalva - na meg a gyönyörű lovak irányában indultam el a hegynek felfelé, s ott pár száz méterre az utca bal oldalán megtaláltam a bordó kis útjelző pántlikát, így már tudtam nem járok rossz helyen, megtaláltam a WÉBER Családi Pincét. Az idős borász és fiatal unokája fogadott, s vezetett le a löszbe vájt, s felújított, és bővített régi családi pincéjükbe, ahol már átvette a szót Wéber Rudolf az édesapjától, mint a pince marketingese,aki folytatva a családi hagyományokat kitanulta a borászatot,s kezébe vette a pince arculatát is meghatározó szőlők termesztését, s borfajták készítését, termékforgalmazást is. Itt kóstolhattam először Taurus-t - amely nem folyékony gumi őrlemény -, hanem egy érdekes, elég száraz fehérbor.Nem hagytam ki a gazda által ajánlott Vegyes fehéret sem, amelyikbe a legjobb fehér szőlők kerültek házasításra, s így egy gyümölcsös ízorgiát okozva a kóstoló szájában.Az egyik kedvenc fehéremet, a Zenit-et hagytam utoljára, s nem csalódtam benne. A család háziasszonya is feltűnt a pincében, s miután hangulatosabbá tette azt jó néhány gyertya meggyújtásával, igazi házi hideg bor-falatokkal kedveskedett, amelyek igazán jól estek, a borok ízlelgetése közben.Miután a családi birtokon csak fehér szőlőket tudtak szüretelni 2010-ben,ami itt sem a legjobb évjárat lesz, így ismerősökön keresztül balaton-felvidéki kékfrankos szőlőből készítették Rosé-jukat, amely egyre jobban kedvelt a borfogyasztók körében - főleg a nyári időszakban.Csak egyet sajnálok, hogy egy másik érdekességet a Viktória Gyöngyét most nem tudtam megízlelni náluk.Mindenkinek ajánlom, aki szereti a családi hangulatot, a régi pincét -a hordókból való kóstolgatással -, de modern vendégfogadó résszel, nagy kerttel, s egy játékos kutyussal/ Igorral, amely saját magának dobálja el a felkutatott nagyobbocska köveket,s a háza alá engedte a macska barátnőjét,annak picinyeivel együtt.A borkészítő gazdák ősi szőlő szeretete, az elkészített borok megbecsülése átszűrődik minden egyes cseppen, amelyet a pincében találhatunk.
Utamat folytattam - előzetes útba igazítással - a nem túl messze lévő Dr. Molnár - Dr. Michl Éva pincészetébe , a Szőlőhegy egy másik részére, ahol elhaladtam a bevezetőmben említett régi Esterházy Nagypince előtt, amely jobb időket is megélhetett, hiszen a távolabbi környék borbegyűjtő, s tároló helyeként használták elődeink.
Dr.Michl Éva fogadott, akit mindenki csak Éva néninek titulál, s látva kissé felgyorsult lélegzetvételemet, kedvesen leültetett a házuk kertjében, s egy kis család-, és pince történettel szolgált, amelyből kiderült, hogy már a nagypapának is erős kötődése volt a borokhoz, miután a nem messzi Tatán komoly élelmiszer-kereskedelme volt, egy az üzletház alatti borospincével.Ő szerezte ezt a pincét, mely szintén a löszös hegybe van vájva, de jóval nagyobb méretekben, s mélyebben, mint az előző helyen, hiszen ennek a bejárata egy régi présházból nyílt, melyen keresztül akár komolyabb méretű/több akós fahordók is mozgathatók voltak a pincébe,ahol komoly bortárolási-, feldolgozási lehetőségek adottak.Sajnos a pince megosztásra került a családban az öröklés során, s így csak az egyik ága üzemel.Éva néni, mint nyugdíjas állatorvos - férjével együtt,családi-rokoni segítséggel minden munkamenetben részt vesz, s saját szőlőiből készülnek borai, úgymint; Olaszrizling, Tramini, Muskotály-száraz,Kékoportó Rosé, amelyeket fahordós érlelés után, lepalackozva érlelnek tovább.Természetesen itt sem voltak sikeresek a 2010-es évjáratú borok nagy része,ezért 2008-as évjáratú már lepalackozott Traminit, és Muskotályt kóstoltam, mindkettő hozta a fajtákra jellemző gyümölcsösséget, zamatosságot, illat gazdagságot - a megfelelő szárazságuk mellett.Kíváncsi voltam a Kékoportó Roséra/2009, amelyből szerintem hiányzik a rosékra jellemző annak az üdesége, gyöngyözősége,a fajtára jellemző belső tartalom megléte mellett,de meglepetésemre házigazdám egy Sillerrel/Kékoportó 2010 kínált utolsóként, amely nagyon elnyerte tetszésemet, így meg is kértem, hogy vigyük fel a kertbe, hagy bolondítsam meg egy kis igazi, jó magyar szódával. A meredek tardosi vöröskőből készült lépcsőkön felérve meglepődve láttam sok száz gyümölcs-lekvárt, kisebb-nagyobb üvegekben, amelyről kiderült, hogy saját készítményei, s Budapesten piacra is viszi, a befőttekkel, dzsemekkel, kandírozott gyümölcsökkel együtt. A manufakturális borászkodás mellett a család hasznosítja a pince feletti területen megtermő különböző gyümölcsöket, azokból kézműves módon elkészített végtermékekkel, amelyek a hosszú téli napokat űzik el.A pincében még belebotlottam fél literes átlátszó falú palackokba is, melyekben a régebbi borok lepárlásával keletkezett borpárlatok voltak.
Itt találkozhattam azzal a régi patriárchatikus család felállással, ahol mindent a legidősebb női családtag határoz meg, visz végig, irányítva, koordinálva a többi családi résztvevő segítségét.Minden elismerésem Éva nénié, s kérem tiszteljük meg munkáját egy látogatással, kóstolgatással, s termékeinek megismerésével, beszerzésével, s étrendünkbe iktatásával.
Már nem voltam messze az utolsó pince-állomásomtól, a TURAY Családi Pincészettől, amelynek eléréséhez komoly emelkedőt kellett legyőznöm -kantáron vezetve kétkerekű paripámat-, s megérkezvén, a kb.250 méteres magasságban lévő épülethez csodálatos panoráma terült elém, a Pannonhalmi Apátságtól egészen a neszmélyi Hilltop borvendéglő és üzem is belátható, a mellett, hogy a lábunknál terül el maga a község/Baj, s az egész tatai medence - jól kivehetően; az Öreg-tóval, a Várral, az Eötvös Gimnáziummal/volt Esterházy Reál Gimnázium, a katolikus Nagytemplom tornyaival egyetemben.Miközben életmentő italként a borászdazda, Turay István kezembe nyomott egy hideg Hárslevelű nagyfröccsöt, megértettem, hogy az épület és pince előző tulajdonosai, a kapucinusok, miért pont ide építkeztek, anno.
A pince a ház alá van építve, amit szépen kiboltoltak régi téglákkal, s külön ágban alakítottak ki palackérlelőket, tárolókat, miután a gazda elképzelése szerint az érlelési folyamatot a palackokba helyezve fejezik be.
A Pincészet számos fehérborai közül csak egyeseket kóstoltam meg - olyanokat, melyekkel odáig nem találkoztam az előző 2 pincében -, így a 2010-es Hárslevelűt, 2009-es Leánykát-mely nem saját termelésük, egy fehér Cuvée-t/Olaszrizling-Királylányka-Leányka, amely érdekes ízeket hozott össze, a fehérborok kedvelőinek örömére. S végre eljött a nap igazi királysága; igazi vörös borokat kóstolhattam - a gazda elmondta, hogy ugyan telepített saját területén vörös szőlőket, de a 2010-es év természet adta lehetőségei nem tették lehetővé az új telepítések szűztermésének leszüretelését,amelyre már úgy vártak, számítottak.Ezért ismerős által, megbízható kézműves művelésű szekszárdi vörös szőlőket vásároltak, s nagy gondossággal dolgoztak fel, s érleltek, így sikerült Cabernet Sauvignon Rosé-t, Cabernet Sauvignon-t palakozniuk, a 2010-es évből.
Meglepetésemre - az igazi tartalmas vörösborok iránti szeretetemet felismerve a gazda jó megérzéssel megkínált a 2009-es Cabernet Franc-al/amely szintén szekszárdi szőlőből készült, s annak barrique-olt,változatával, melyet nehéz volt abbahagynom, így erre rákóstolási lehetőséget kértem, s kaptam.A kiváló vörösektől elnehezülve, a házigazdám felesége megkínált egy saját specialitásával; egy tál vadgulyással-sok zöldséggel, fiatal állat húsából.Érthető, hogy miért időztem még el egy kicsit beszélgetve az asztaltársasággal, mely rokonokból, és egy szőlőhegyi szomszédból állt.Előkerültek a boros történetek, a terület történelmében a borral kapcsolatos események felelevenítése,stb.A finom étek után a házigazda megmutatta az épület felső, - vendégfogadó részét, ahol kb. 15~20 fős csoportokat tudnak fogadni, borkóstolós vacsorára, amely készülhet egy igazi tájjellegű kemencében is, a gourmanok örömére.Turay úr csak hobbiként szőlészkedik-borászkodik, de megállapíthatom, hogy azt profi szinten műveli, a lehetőségeiből a maximálisat szeretné kihozni.Azért egyet bántam, hogy a finom vörösborai csak itt a pincében elérhetőek/ s nem hétköznapi áron, de ugye ismerünk még olyan borászokat akiknél csak pinceár létezik, s az is magasabb értékeken!?
Minden olyan borkedvelőnek ajánlom a Turay Családi Pincét, aki igényes mint a fehér-, mint a vörösborokra, s szép panorámás, nyugalmat árasztó, a történelmi hangulatot sugárzó helyen szeretne - kiemelkedő vendéglátás mellett- barátaival, ismerőseivel együtt egy örök élményt adó kóstolgatást- vacsorával egybekötötten eltölteni.
Csak vigyázat az esemény végén csak lassan, óvatosan lehet elhagyni a helyszínt, mivel nagyon egyenetlen, s lejtős a levezető út talaja, én is alig tudtam megzabolázni paripámat, amelyet vezetve állandóan meg akart előzni engem, tehát csak sofőrrel együtt ajánlom!
A fenti bortúrát lejegyezte:
Bárkovics József
borkedvelő,borbarát
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez