így talán a boldogtalanság a leggyakoribb tudatállapotban világon. A boldogtalanságot okozó összetevők egy részét persze tálcán kapjuk, tehát gyártják nekünk, de nagyobbik felét mi gyártjuk saját magunknak, mintha lenne egy saját tulajdonú boldogtalanság gyárunk.
Ahhoz, hogy ebből kilépjünk, először le kell cserélnünk a gyárunk termékét a boldogságra és át is kell neveznünk a gyárat, boldogság gyárra. Mondhatnánk azt, hogy ebben nincs sok újdonság, hiszen mindenki tudja, hogy a boldog gondolatok boldog tudatállapot eredményeznek, az optimista hozzáállás és pozitív kommunikáció pedig boldog gondolatokat. Az igazság az, hogy tényleg nincs benne sok újdonság, mert csak és kizárólag újdonság van benne, főleg akkor ha még úgy igazából és tiszta szívedből ki sem próbáltad.
1. Tartsd a szíved távol a gyűlölettől, az elmédet az aggodalomtól
2. Élj egyszerűen, számítás kevésre, adj sokat.
3. Felejtsd el önmagad, gondolj másokra.
4. Viselkedj úgy, ahogy veled szeretnéd, hogy viselkedjenek.
5. Töltsd meg az életed szeretettel és szórd szét, mint a nap a fényt.
A békés gondolatok békés kommunikációt eredményeznek, de ne feledd, hogy fordítva is így működik, sőt. A pozitív kommunikáció pozitív gondolgokat indít el.
Amíg tükröt tartanak az orrod elé, és az bepárásodik, addig van lehetőséged tenni valamit. Hát tegyél. Bár közhelynek tűnhet, de akkor is az javaslom, hogy engedd el a múltat és ne aggódj a jövő miatt! Nem kell az aggodalom áldozatává válnod. Az aggodalom egy önpusztító szokás. Akármilyen furcsa, nem születünk az aggódás szokásával. Szerezzük. És minthogy akármilyen rossz szokástól, ettől is meg tudunk szabadulni.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
Szólj hozzá a cikkhez