Kulcsszó keresés /


Hagyományos, a hagyományokon túl - Nissan X-Trail Tekna+ ePower

A világpremier után, kicsit ugyan megkésve, de tavaly Európában is elérhetővé vált a negyedik generációs X-Trail. Megérte várni, hiszen egy kompromisszum mentes SUV, amely a típusnál elérhető egyedi hajtásláncával az elektromos autózás élményét képes adni, miközben genetikailag a hibridekhez áll inkább közel. A minden extrával felszerelt csúcs X-Trailt teszteltük.

olvass tovább

Hybrid másképpen – Nissan Qashqai e-Power

A Nissan Qashqai első generációja megalapozta a crossover kategóriát. A második széria a minőségben lépett előre nagyot. A most futó harmadik generáció szintén nyomot fog hagyni a járműiparban, hiszen a hybrid hajtást értelmezi újra. Azt szoktuk mondani, hogy a plug-in hybrideket tekinthetjük a tisztán elektromos autózás előszobájának, de az e-Power, egy olyan kiskaput nyitott meg, amely után ez az állítás már nem teljesen érvényes.

olvass tovább

What else – Kia Niro PHEV Platinum

A KIA Niro tesztsorozatunk utolsó felvonásához érkeztünk, hiszen a tisztán elektromos változat (EV) és az öntöltő hybrid (HEV) után a plug-in hybridet (PHEV), azaz a konnektorról tölthető hybrid verziót teszteltük. Ez a verzió, illetve maga a hajtása, rendkívül megosztó, rengeteg előnyét és hátrányát fel lehet sorolni. Annyi bizonyos, hogy alaposan ismernie kell magát és a saját autózási szokásait annak, aki emellett a verzió mellett dönt.

olvass tovább

Vagy így, vagy úgy – Suzuki S-Cross 1.5 Hybrid GLX

Immáron teljes hibrid meghajtással is kapható Magyarország legnépszerűbb autótípusa. Ránézésre kevés, beltartalomban jelentős a különbség a korábban már nálunk járt lágy hibrides meghajtáshoz képest. Vajon megéri az árát és érdemes ezt választani? Többek között erre kerestem a választ a mostani tesztünkben.

olvass tovább

Ideális – Audi Q5e Sportback S line 50 TFSI quattro

Egyre jobban terjednek el a tisztán elektromos meghajtású modellek, de a legtöbb ember számára ezek vezetése, kezelése és a velük való közlekedés problémát jelent. Ennek oka, hogy a hagyományos motorokkal rendelkező autók után ezek vezetése nagyban különbözik. Rengeteg olyan napi szintű tevékenység van, amely nem volt jelen az életükben. Nem beszélve arról, hogy ezen autók számos olyan funkciót kínálnak, amelyeket szintén meg szokni, meg kell tanulni. Hidat képeznek a két meghajtás között az úgynevezett plug-in hybridek. Természetesen az Audi modelljei között is akad jónéhány ilyen. Többek között Q5 Sportback is megkapta ezt a meghajtást.

olvass tovább

15 millió hibridet adott el idáig a Toyota

  • 2020. február 01.

A részben vagy teljesen elektromos meghajtások vezető fejlesztőként ismert és környezetbarát autók forradalmát több, mint két évtizede útjára indító Toyota és prémium márkája, a Lexus mára több, mint 15 millió hibrid elektromos autót adott el világszerte. Ebből Európában 2,7 millió, Magyarországon pedig közel 20.000 darab talált gazdára.

olvass tovább

Király Viktor az elsők között váltott a vadonatúj hibrid Toyota RAV4-re

  • 2019. május 01.

Sosem látott modellinvázióba fogott a Toyota 2019-ben: a világ legzöldebb autógyártója egyetlen év alatt 7 vadonatúj modellt mutat be Európában, amelyről a vállalat egy elegáns esemény keretében, a Várkert Bazárban, a Bazaar Eclectica étteremben megrendezésre került bemutatón tájékoztatta a hazai sajtót. Az esemény ugyanakkor kiváló apropóul szolgált ahhoz is, hogy bejelentsék: a márka magyarországi hibrid nagykövete, Király Viktor ezentúl egy vadonatúj Toyota RAV4 hibridet használ majd. Viktor 2,5 évvel ezelőtt, egy Toyota C-HR volánja mögött ismerkedett meg a környezetbarát hibrid elektromos hajtással, azóta pedig a környezettudatos, zöld autózás elkötelezett híve lett.

olvass tovább